Hármas könyvelés: adásszünet mellé
Mivel a Hármas könyvelés podcastunk szabadságon van, írtam pár gyors véleményt az elmúlt hónapok olvasmányairól.
Neal Stephenson: Termination Shock: A Novel
Még mindig nehezen tudok fikciót befogadni. A covid óta úgy érzem, annyi terhet kapunk, hogy nem tudok kitalált karakterek nyűgjeivel küzdeni mellette. Érdekes módon ez a könyv (a 600+ oldal ellenére) nagyon könnyen csúszott. Talán mert a témák teljes mértékben beleilleszkednek napjaink doom scrolling hírei közé. Fake videók, covid sokadik hullám, időjárási jelenségek, kínai kémek és megőrült vaddisznók - ez nem tudományos fantasztikum, hanem bármelyik napom manapság. A karakterek drámája meg annyira nem terhelő: minden szereplő egy vastag vonalakkal megrajzolt sztereotípia, sem értük, sem ellenük nem izgul annyira az ember. Jól szórakoztam a gondolati játékokon, és el tudom képzelni, hogy a regény minden eleme megvalósul az elkövetkező pár évben.
Howard Michael Gould: Last Looks: A Novel (A Charlie Waldo Novel Book 1)
Mit teszek, ha a YouTube algoritmus elém pakol egy film trailert, amit nem találok érdekesnek, nem tetszenek a szereplők, nem nevetek a humoron, de megtudom, hogy regény alapján készült? Természetesen azonnal megveszem a regényt, és elolvasom. A Waldo regények Hollywoodban játszódnak, és Charlie, a magándetektív, harcos természetvédő és elhivatott minimalista. A könyv van annyira lökött és vicces, hogy elnézzem neki az összecsapott befejezést. Nem estem neki rögtön folytatásnak a sorozatban, de el tudom képzelni, hogy el fogom olvasni. A filmet is meg fogom nézni, ha jön streaming szolgáltatásra, csak azért, hogy kimondhassam: könyvben jobb volt!
Haruki Murakami: Murakami T: The T-Shirts I Love
Ez nem is igazi könyv, hanem újrahasznosított újságcikkek és fotók halmaza. Néhol esszé, néhol interjú az író pólógyűjteményével kapcsolatban. Murakami persze remek történetmesélő, a telefonkönyv felolvasásából is kihozna valamit. Lehet fiatal olvasóknak el kell magyaráznom, mi volt az a telefonkönyv? Look it up! Arra a könyv azért jó volt, hogy mégjobban megismerjük kedvenc alkotónkat. Ja és 73 évesen én is ilyen jól szeretnék kinézni pólóban!
Brandon Sanderson: Steelheart (The Reckoners Book 1)
Igaz történet: Destiny videojátékban végeláthatatlan grindhoz kerestem valami háttérszórakozást. Aki nem ismeri a játékot: a felfegyverkezéshez a csaták során véletlenszerű módon dob nyereményládákat a játék. Az így nyert puskáknak változatos képességei vannak, és bizonyos képesség kombinációban sokkal jobbak az adott fegyverek, mint a többi. Ezeket a kiemelkedő kombinációkat úgy hívják: God Roll. Mivel én kényszeresen meg akarom szerezni az adott kihívásokhoz kapcsolódó kombinációkat, és a heti meg szezonális kihívásokat is ki kell pipálnom a megnyugvásomhoz, ezért vannak olyan pályák, amit mondjuk ötvenszer végigjászok egy adott héten. Ezt ép ésszel csak úgy tudom csinálni, ha közben podcastokat, webinarokat, illetve hangoskönyveket hallgatok. Ehhez találtam rá erre a random Brandon Sanderson könyvre. A destinys magyarázatom szerintem érdekesebb, mint ez sablonos szuperhősös könyv, de egynek elment. A Mistborn világa azért sokkal jobb ettől az írótól.
Ann Marks: Vivian Maier Developed: The Untold Story of the Photographer Nanny
Ez az életrajz akár regény is lehetne. Elképesztő mélységben kutatta ki az írónő Vivian Maier életét és munkásságát. Rengeteg dráma, történelem, gazdagon illusztrálva Maier fotóival. Én hobbista fotósként eleve nagyon inspirálónak találtam Vivian Maier képeit, de a nehéz életpálya feltárása segített könnyebben megérteni a furcsa döntéseit is. Sok szempontból pontosan egy mai Instragram-huszár ellentéteként működött Vivian: a fotók nem lettek sehol publikálva, sőt, a filmtekercsek döntő többsége elő se lett hívva. Remélem, nekem azért jobban sikerül rátalálni olyan emberekre, akik szívesen megnézik a fényképeimet.
A Suicide Squad karakterek képregényben
Megnéztem az új Suicide Squad filmet, nem mondom, hogy igazán nagy film volt, de azért jól szórakoztam. Élveztem a poénokat, a szürreális látványvilágot, a teljesen váratlan fordulatokat. Nekem igazán mozifilmként nem működött. Amit láttam, az inkább egy hatalmas költségvetésű sketch comedy show volt. A karakterfejlődés, a motiváció elemei eléggé vastag filccel lettek rajzolva.
Ami viszont feldobta a filmet, a sok színes és lökött karakter. James Gunn bizony mélyre nyúlt a DC archívumában, és érdekes dolgokat hozott a felszínre. A film után elkezdtem egy kicsit kutatni, és egy maroknyi cikken, wiki oldalon átrágva magam sikerült beszerezni pár képregényt, amiből jobban meg lehet ismerni ezeket a karaktereket. Megspórolok időt nektek, és belinkelem, amit találtam és vettem - jó szórakozást!
Bloodsport
Kezdjük talán a főhősként szereplő Bloodsport figurával. Első megjelenése a Superman (1987-2006) sorozatban található, és várakozásaimmal ellentétben egy egész komplex történetben ismerkedhetünk meg Bloodsporttal. Van benne Vietnám, PTSD, kisebbségi kérdések, mindez egy akciódús 23 oldalas sztoriban. A bőrszínen és a fegyverhasználaton kívül nem sok hasonlóság van a filmbeli szereplővel, de érdemes elolvasni a füzetet. A filmbeli Bloodsport kis, átalakuló kütyükből rakja össze a fegyvereit, míg a képregényben teleportálni tudja ezeket a fegyvereket. Nekem a teleportos megoldás a könnyebben elhihető!
A Bloodsport figura később egy teljesen más formában jelenik meg a DC univerzumban. A fegyver teleportálás marad, de egy erősen fasiszta őrült veszi fel a nevet, a célkeresztben pedig Superman és kollégái az újságnál. Erős kezdés után kicsit szétesik ez a “Spilled Blood” három füzetes mini sorozat. Kicsit bonyolult volt felgöngyölíteni a szálakat: a történet az Adventures of Superman 507. számában kezdődik, aztán az Action Comics #694 viszi tovább a történetet, majd a befejezés a Superman: The Man of Steel #29-es számában található. Érdemes azért ezeket is beszerezni, hiszen az ominózus kriptonit lövés háttérsztori a filmben innen jött.
Comixology digital comic book
Comixology digital comic book
Comixology digital comic book
Az utolsó történet pedig a két Bloodsport figurát ütközteti, egy nagyon kaotikus történetben. Van mindenféle előzmény, amit kéne ismerni, hogy ez a szám értelmet nyerjen. Teljesen kihagyható ez történet, kivéve, ha ti is olyan kényszeres gyűjtők vagytok, mint én. Illetve itt vannak igazán teljesen lezárva ezek a történetszálak, talán azért meg lehet venni. Benne: hosszúhajú Superman...
Starro, the Conqueror
A történet fő szörnyetege az űrből jött Starro. A csillag formájú, egyszemű szörny végét könnyű kitalálni, viszont itt már több motívumot vett át a képregényekből James Gunn. A The Brave and the Bold #28 füzetben találkozhatunk először a szörnnyel, de ez egy nagyon-nagyon régivágású, kisgyerekeknek való képregény inkább. Ezzel szemben a Justice League Europe sorozatban vagy 30 évvel későbbi megjelenése egészen jó. A helyi lakosságra tapadó csillagok, meg a manipuláció itt is megtalálható. Szerintem érdemes megvenni, jól megrajzolt, jól kitalált történet. Sajnos csak ez az első szám kapható ebből a történetből a Comixologyn, de annyira nem jó, hogy drága pénzért ebayezzem a füzeteket.
Comixology digital comic book
Comixology digital comic book
Polka-Dot Man
Ez a karakter talán a legnagyobb marhaság az egész filmben, nyilván ezért került kiválasztásra. Csak hogy lássátok, mennyire alapos vagyok - megvettem egy csomó pénzért a Lego DC Super Villains játékot is, mert van benne játszható Polka-Dot Man! A képregények világában nehéz volt megtalálnom, talán egyetlen említésre méltó szereplése a Batman: GCPD egyik számában található. A számot nem sikerült külön megtalálnom, de szerencsére kapható volt a Batman: Gordon of Gotham gyűjteményben.
Videojáték
Comixology digital comic book
Peacemaker
Érdekes, hogy ez a karakter kap külön sorozatot. Mondjuk a filmben is adta magát, hogy sokkal komplexebb figura, mint a többi szereplő. Az anti-antihős szerepkör a képregényben is elég erősen előjön. Elolvasva a Peacemaker 4 kiadott füzetét, el tudok képzelni valamiféle rövidebb tévésorozatot, bár annyira nem szerethető a karakter, hogy a kb 100 oldalnál többet megkívánjak belőle. A sorozatban a családi háttér rögtön előkerül: náci háborús bűnös apa, iszonyat belső kínlódás, hogy a család nevében hősünk törlesszen. A vödörsisakos alaposan meg van zavarodva. A körütte dolgozó figurák is jól ki vannak találva, a vak repülőszerelővel, a titkosügynök takarítónővel.
Comixology digital comic book
Comixology digital comic book
Comixology digital comic book
Comixology digital comic book
Amit nem ajánlanék: Peacemaker az Eclipso sorozatban. Én megvettem és végigolvastam a releváns 13-as számot, de ez egy történetfolyamnak a része, és totál értelmezhetetlen egymagában. Amit láttam a sztoriból, az viszont nem ad kedvet arra, hogy megvegyem a többit is. Peacemaker ezúttal nem a Suicide Squad, hanem az ennek teljesen megfelelő Shadow Fighters csapat tagja.
Tervezgetés 2021-re
Utoljára 2019-re írtam le magamnak a terveimet, céljaimat, 2018 decemberében. Olyan, mintha ez 10 éve történt volna. Az akkori céloknak talán a harmadát sikerült megvalósítani, de így visszatekintve nem is tűnnek annyira fontosnak. Az elmúlt egy év legalábbis segített tisztázni a valós prioritásokat.
2020-ra is akartam terveket készíteni, de gondoltam jó lesz az, mikor visszajövünk a karácsonyi szüneti utazgatásainkból. Most vissza kellett néznem: Thaiföldön jártunk, Bangkok és Hua Hin, szép emlékek és fotók emlékeztetnek ezekre a napokra. 2020 év eleje nekem még ünnepi forgatag volt: Vietnámban ünnepeltük az új iroda nyitását és a vietnámi új évet, és január végén a szabadnapokat kihasználva Mianmarba utaztunk a családdal. Mindez varázslatos élmény volt.
Rangun városában, az utazásunk közepe fele csapott be a Covid-19 villám. Ma már szinte viccesnek hangzik, de hongkongi lakosként egyszerűen nem tudtuk, hogy mit kéne tennünk. Fontolgattuk, hogy a következő munkaügyi utazás, Szingapúr fele repüljünk direktben, vagy meneküljünk vissza Magyarországra. Végül néhány nappal meghosszabbítottuk a ranguni tartózkodást, aztán hazarepültünk Hongkongba.
Februárban készültek az első fotók, ahol a család próbálgatja a maszkok viselését, még emlékszem, milyen furcsa élmény volt. Ez volt az utolsó hónap, amikor családtagok látogattak meg bennünket Hongkongban. Itt már látszott, hogy talán nem célszerű terveket készíteni az évre, ki tudja, egyáltalán hol leszünk és mi fog történni a világban.
Márciusban mentünk az év utolsó üzleti útjára a családdal, Szingapúrba. Az útnak mindenféle célja volt, de ami megmaradt legjobban, az a tény, hogy itt indultak a 10 majd 12 majd 14 órás munkanapok: globális koordináció a vírussal kapcsolatban, próbáltuk megérteni, hogyan kell reagálni a helyzetre, hogyan kell kiüríteni a kínai irodákat, hogyan kell átszervezni a munkát. Mindeközben fontos tárgyalások egy kissé megszeppent szingapúri ügyfélkörrel. A családdal próbáltuk kihasználni a még szabadon bejárható várost, az éttermek, boltok, az állatkert, nagyjából minden nyitva volt, és nyoma sem volt a maszkoknak az utcán.
Szinte az utolsó napokban tértünk haza Hongkongba a járatok lezárása előtt, és március végén kezdtük a két hetes karantént az utazás után.
Azóta: otthonról munka, maszkok, fertőzési hullámok, és végtelen napok, hetek, hónapok ugyanabban a ritmusban. Mostanra már figyelünk: mikor épp csillapodik egy-egy hullám, akkor gyorsan, sokat éttermezünk, elmegyünk a szomszédságunkban levő Disneyland parkba, és maximálisan kihasználjuk a belföldi üdülés lehetőségeit Hongkongban. A gyerekek itthoni Zoom órái, az én 14 órás Teams online napjaim: ez van, és ez lesz, még sokáig. Online rendelünk afternoon tea setet menő helyi éttermekből, karácsonyi shopping teljesen az Amazonon alapon, és bizony hetente csönget a futár a gadgetek és fotós könyvek csomagjaival.
Vajon csináljak-e terveket 2021-re? Már eleve, meg vagyok lepődve a mindenfelé érzékelhető optimizmussal kapcsolatban. Mintha sokan azt gondolnák, hogy az év végével vége ennek a helyzetnek is. Én is bízom az oltóanyag hatásosságában, de azért nem hinném, hogy 8-10 hónapnál gyorsabban tudnák a számunkra fontos országok ezeket beszerezni, beadni, és megfelelő védettséget biztosítani a társadalmainknak. Az én feltételezésem, hogy nagyjából hasonló élethelyzet, és hasonló kihívások várnak ránk jövőre is.
Van, amit nem szabad tervezni jövőre, mivel semmiféle irányításom nincs ezek a dolgok felett: utazás, a nagyobb családdal találkozások, embereket és arcokat tartalmazó utcai fotók. Ezek mind rettenetesen fontos dolgok nekem, de nem rajtam múlnak az elkövetkező évben. Van egy erős reményem, hogy a jövő év végén láthatom végre a felnőtt gyerekeimet, de tenni egyelőre nem tudok sokat. A munkámmal kapcsolatban ugyanúgy nem fogok konkrét célokat kitűzni, hiszen ki tudja, hogy a piac, az ügyfélkör, a különböző ázsiai helyszíneink hogyan fogják kezelni a következő évet.
Azt viszont nem szeretném, hogy a jövő évet ugyanígy kéne végigcsinálnom: a rengeteg munka, és a sok örömforrás megszűnése nagyon kifacsart. Lassan két hete fizikoterápiára járok: a vállam, nyakam nem bírta a napi tizennégy óra laptop előtti görnyedést. Csúnyán begyulladt izmokat kell kicsomóznia a szakembernek.
Végül arra jutottam, hogy nem célokat kell kitűznöm, hanem lehetővé kell tennem, hogy a jelenlegi otthonról dolgozós, nem utazós, különböző szintű lezárásoktól sújtott élethelyzetre legyen fenntartható életmód. Fontos, hogy én magam alakítsam ezt ki, mert az látszik, hogy mi történik akkor, ha hagyom, hogy a környezetem, munkám szabályozza a napjaimat.
Megosztom, hogy miket szedtem össze magamnak, hátha ti is gondolkodtok valami hasonlón.
Alapvetően sikerült összerakni egy működő munkakörnyezetet a hálószobában. A rengeteg online video hívásra megvan a megfelelő video lámpa, és a hátteret is sikerült szerintem rendesen elrendezni. A kis IKEA asztal és szék pont elfér. A videojátékos sarok pedig fel van szerelve egy jó évre: az Xbox Series S és a PlayStation 5 gépek már most jó örömforrások, és jövőre méginkább azok lesznek. Azért pár fontos változtatást tervezek ezen a területen.
Egyrészt a laptop fölé görnyedést meg kell szüntetni, nem akarom végleg megnyomorítani magam (még jobban). Másrészt talán nincs szükség a két képernyőre a mini asztalon. A laptopot egy álló dokk egységbe szeretném beállítani, és egy egy jobb monitort megosztani munkára és videojátékokra. A laptop helyén meg egy billentyűzet lesz, meg a most is használt egér. Remélem egyenesebb nyakkal, és sokkal kevesebb görnyedéssel tudok dolgozni és játszani.
Másrészt át kell szabnom az időt, amit ebben a munkasarokban töltök. Vannak dolgok, amit nem fogok tudni megváltoztani: a mindennapos esti koordinációs híváson 100+ ember vesz részt, hiába esik az estém, a vacsora idejére, el kell fogadnom, hogy ez így marad. Azzal sem tudok mit kezdeni, hogy a kiéleződött versenyhelyzet gyors reagálást és a korábbi világnál lényegesen keményebb munkát igényel.
Valahol keretet kell szabnom mindennek. A megoldás formáján még gondolkodom, de szeretnék egy napi maximum 10 munkaórás korlátot kialakítani. Legalábbis heti négy napon tartani magam ehhez: biztos, hogy lesznek kivételek, de legyen túlélhető az alap! Ha minden este 9:30-kor fejeződik be a munkanapom legkorábban, akkor visszafele számolva, nem kéne 11 előtt kezdenem a munkát. Reggel őrült email tsunami feldolgozás helyett el kell mennem futni, kirándulni, fotós sétára, anélkül, hogy emiatt munkakerülőnek érezném magam. Mindezt meg kell beszélnem a főnökömmel, és elkerülhetetlen, hogy ez számos konfliktus forrása lesz a jövőben.
Másrészt a nap során tényleg fel kell állnom, mozognom, nyújtani a nyakam-vállam, és többet használni a szobám torna funkcióit: a Monkii 360 labda és a súlyok újra vissza kell kerüljenek a napirendbe. Még egy dolgot ki akarok próbálni: minden hétre előre bejelölni hívásokat, amin feltétlen jelen kell lennem, de akár séta közben is részt tudok venni.
A harmadik dolog a gyerekek Zoom ovija: ez sem fog megszűnni hamar, és az a feltételezésem, hogy a post-Covid időszakban is online módra vált majd az oktatás egy-egy influenza vagy egyéb járványszerűség kapcsán. Eddig a nappaliban mentek ezek az ovi órák iPad eszközökön, hiszen ott van csak tér, asztal, szék. Napi szinten érzem, ahogy butulok el a napi 2-3 óra ovi oktatás passzív résztvevőjeként. Itt az ideje a gyerekszobát is teljesen áttervezni, és kis dolgozó sarkot csinálni a piciknek. És elkezdeni használni a gyerekeknek is a fejhallgatót...
Ennyi, ezek a nagy tervek 2020-ra: ergonomikus munkakörnyezet, túlélhető munkaidő, és az ovi szakasz elkülönítése. 2019-re harminc dolgot terveztem, most hármat. A sikeres végrehajtás viszont sokkal fontosabb, mint valaha.
EPAM Hong Kongban
Nem csak egyedül jöttünk ide Hong Kongba, jónéhány kolléga csatlakozott már az EPAM ázsiai csapatához Ukrajnából, Fehéroroszországból, és persze hoztam kollégákat a budapesti irodából is. Örömmel látom, hogy ők is lelkesen blogolnak az élményekről. Itt tudtok belenézni a dolgokba teljesen más nézőpontokból:
Chengdu napló
Chengdu Szecsuán tartomány fővárosa. A csatolt külvárosokkal együtt 15 millió lakosa van, de a belvárosi terület is 7 millió fölött. A reptérről befele taxizva végtelen számú autókereskedés az útszélen. Van egy-két metróvonal a városban, de itt láthatóan minden rendes ember autóval közlekedik, legrosszabb esetben a bogárzöld taxikban vesz részt a teljesen őrült, folyamatosan bedugult, keleti dudálással vezérelt forgalomban.
A levegő borzalmas. A napi statisztika szerint rosszabb jelenleg a levegő, mint Pekingben, pedig az folyton a hírekben szerepel a légszennyezettség miatt. Savanyú, füstös, szürkés ájer, a hotelszoba nyitott ablakán is beszivárog, járatni kell a légkondit, hogy élhető levegő legyen.
A hotelt nagy alapossággal választottam: nekem a híres Jinli food street a cél, Laci barátomnak buddhista és konfuciánusz templomokat néztünk ki a Wouhou negyedben. A negyed választása jól sikerült, de csábító árú Phoenix Regalia Chain Hotel már nem akkora siker. Angolul nem beszélnek, még jó, hogy Laci elég jól beszél kínaiul. A szoba büdös, foltos a szőnyeg, egyedül az ajtó alatt bedugott, színes fotós örömlány business card dobja fel a hangulatot. Felírom magamnak: minimum négy csillag, nem hinni a fotóknak! Mármint a hotel ügyében. Azért a fürdőszoba tiszta, és a nyugati szállodákkal szemben itt adnak fogkefe-fogkrém csomagokat a szappan és sampon mellé.
A hotelből kisétálva pillanatok alatt rátalálunk a street food utcákra. A környéken nem nagyon láttak még fehér embert. A gyerekek és az öregek tátott szájjal bámulnak, a fiatalok enyhén kihívó arckifejezéssel. A hétvége során sokszor megkérnek minket fotózkodásra - gyanítom, engem csak udvariasságból, a helyi léptékben óriásnak számító Laci kolléga a célpont.
Némi nézelődés után a Ron’s Rabbit Head nevű étterem mellett döntünk. Én kiválasztok pár nem túl félelmetes nyársas ételt, és máris pakolják a szecsuán szószba sülni. Kikérjük a söröket, a kedves pincérlány, akit előhúznak a külföldiek kezelésére, annyira kínálja a helyi specialitás nyúlfejet, hogy kénytelenek vagyunk kikérni. A fejen hálisten már nincs nyuszifül, de azért nem kívánom meg. Nem baj, Rómában, mint a rómaiak, megkapjuk a műanyag kesztyűket, és lelkesen rágcsáljuk, tördeljük darabokra a koponyát.
Az igazán pozitív élmény a nyársakkal érkezik. Rettenetesen élvezem a szecsuán fűszerezést, nem fáj, hanem izgalmasan csípős, szinte hűsíti a nyelvet. A tojás, a belsőségek, az apró, csontos falatok mind nagyon ízesek. A szomszéd asztalnál helyi suhancok tolják a söröket. Valami kiszámolós piálós mondókát kántálnak, időnként valaki elrontja, akkor nagy nevetés, ivás. A helyi kedvenc a Snow nevű sör, nekem is bejön, olyan, mint otthon az ice filtered sörök, nem keserű, igazán frissítő a melegben. A helyi menő csávók vagy félmeztelenül, vagy pocak jelenléte esetén feltekert trikóban csapatják. A harminc plusz fokos hétvége során többször felmerül bennem, hogy én is bevállalom a félmeztelent, de győz a nyugati merevség. A nyársakat, söröket elpusztítva fizetünk, kérésre fotózkodunk az angol-felelős pincérlánnyal, majd továbbállunk.
Engem még hajt a gasztronómiai kíváncsiság, egy utcai árust is ki akarok próbálni. Laci felnyög, hogy ennyi húst ő nem szokott enni, de bevállal még pár nyársat és egy jéghideg Snow sört mellé. Az étel itt is isteni, csípős, de teljesen más az ízkombináció. A szakember hatalmas figyelemmel kenegeti, fűszerezi a sülő húsokat, a végeredmény elképesztően ízletes. Ezen a ponton jelzem Lacinak, hogy nekem már megérte az út, innentől csak bónusz minden. Az utcai árusok, és általában a szecsuán emberek rendkívül kedvesek, segítőkészek. Egyedül a fatörzsekhez, oszlopokhoz kötözött macskákon vagyunk meglepődve. Nem a nyársra várnak a cicák, hanem házi kedvencek, de eléggé kevés empátiával bánnak velük.
Másnap az Emei hegyhez vezető, kimerítő buszkirándulás után keresünk étteremet Chengu belvárosában. Az Apple Maps a körzetben a Zaowang éttermet javasolja a helyi étterem pontozó szolgáltatás adatai alapján. Némi séta után megtaláljuk az éttermet, egy irodaház második emeletén található. Percekkel zárás előtt érkezünk, de a személyzet készséges, hozzák az étlapot, töltik a welcome teát. Gyorsan kirendeljük az ételeket és a Snow üvegeket. A pincércsaj nem akarja elhinni, hogy tényleg kettő teljes üveget kérünk. A helyi fogyasztók inkább kis másfél decis poharakban fogyasztják a söröket. Az egész napos kirándulás, és a két kilométeres étteremvadászat után jól meghúzom az üveget: this is how we roll!
Az első érkező tál nyers uborka, valami barnás-feketés szósszal. Az uborkába harapva azonnal tudni, hogy belenyúltunk a tutiba, az uborka hihetetlenül friss, ropogós, a szósz nélkül is isteni lenne. Innentől jönnek a jobbnál jobb ételek, egyértelműen ez a gasztronómiai csúcspont a hétvégén. Házi tofu ropogós magvakkal, zöldségekkel, csirkecsíkok helyi, csípős szószban, és egy szájban azonnal olvadó, piros szószos sült császárszalonna-kocka, amit csinosan körbekötöttek, hogy az asztalig egyben maradjon.
Az esti város érdekes élmény hazafelé. A közvilágítás borzalmas, néhány kiemelt helyen vannak csak lámpák, annak is a fele leoltva. Az épületek nagy része is majdnem teljesen sötét. Nem is igazán lehet az éjszakai sörözős, bulizós köröket megtenni, a sötétben botorkálva csak az alvásra tud gondolni az ember.
Másnap megint turistáskodunk, a Wouhou negyedben bejárjuk a buddhista apátságot, a történelmi parkot, elvegyülünk a selfie-gyáros, mindenen pózoló turisták között. A szép zöld parkok, az aranyhalas, tavirózsás tavacskák békét és szépséget sugároznak, csak a fotókhoz kínosan pózoló, harsány hangyahadsereget kéne kiüldözni belőle. Azért a buddhista apátság békéje rájuk is hat kicsit, a füstölők illata és a szerzetesek kicsit lecsendesítik a belföldi turistahadat.
Az ebédhez választott, turistákat berángató helyi Váci utcai étterem kicsit csalódás. Teljesen megfelelő kaját adnak, és van Snow, de ezeket a tálakat bármelyik középkategóriás kínai étteremben megkaptuk volna olcsóbban. A szomszéd asztalnál orrból-torokból harákoló öreg néni is ront az élményen. A pincér itt is attól tart, hogy szívatjuk a kettő üveg sörrel. Lelkiismeretesen eszünk-iszunk, aztán tovább keressük a turisztikai élményeket.
Laci eddigre besokall a kínai kajáktól és a hústól, úgyhogy a korábban felfedezett MAAN Coffee, Waffle and Toast nevű intézménybe indulunk vacsorázni. A hely teljesen hozza a luxi nyugati kávézó élményt, a túlnyomóan női közönség drága ruhákban és megcsinált frizurával fogyasztja a nyugati világ igéretét. Finom és bőséges a waffel, meg nekem most a mangó éve van, úgyhogy nagyon élvezem a mangó smoothie-t, de rábeszélem a kollégát, hogy még Utolsó Este alapon hadd egyek pár nyársnyi szecsuánt. Nyársas húsok, kukorica, egy üveg Snow, és már én is elégedetten zárom a szecsuán utat.
További képek a Flickr setben, az Emei hegy meg az étkezések majd külön postot is kapnak :)
Hong Kong dollár
Hong Kongban a Kínához visszacsatolás ellenére saját pénznem van, a Hong Kong dollár. Nagyon érdekesnek találom, hogy nem a központi jegybank bocsátja ki a bankjegyeket, hanem három banknak is van engedélye pénzt nyomtatni. A HSBC, a Standard Chartered, és a Bank of China is kiad mindenféle bankjegyet és fémpénzt, más-más dizájnnal.
Itt van például egy HSBC és egy Standard Chartered huszas a zsebemből:
A hátsó fele a HSBC bankjegynek a Victoria-csúcsra vivő villamost ábrázolja, a Standard Chartered bankjegyen pedig egy korabeli kép az öbölről.
A 100-as bankjegyek a hasonló, piros szín miatt könnyen összekeverhetők a kínai RMB-vel, úgyhogy mindig alaposan átválogatom, pakolom a pénzeimet, mikor átmegyek a határon. Így is néha meg bírok zavarodni, például Sanghajban tartózkodásom alatt előhúztam egy, a The Hongkong and Shanghai Banking Corporation által kiadott százast, de persze azt nem lehet Kínában használni. És a Bank of China által kiadott pénzt sem.
Egy vásárlás során a napokban hozzám került egy 1993-as kiadású huszas:
Bennem ilyenkor beindul a Pokémon gyűjtögető ösztön (You gotta catch'em all!), de ennek nem sok értelme van. Találtam egy oldalt a különböző, már nem forgalmazott bankjegyekről. Ezt a darabot mindenesetre elrakom.
:: Next >>
