Visszanéztem, hogy meddig tart a blogom archívuma, ezt a 2003-as desktop screenshotot az első postok között találtam. Ezelőtt is volt már blogom, Radio Userland alapon, aztán meg saját fejlesztésű Java alapú blogmotorral, de innentől megvan nagyjából a folytonosság. Egyébként emlékeim szerint az első komolyabb internetes jelenlétem 2000 magasságában az S3Virge DVD playback faq karbantartása volt. Mekkora téma volt, hogy milyen videokártyához milyen szoftveres DVD playert használjon az ember!

Nagyon sok érdekes emlék jön elő a screenshot alapján, például:

1. Vodafone Connect
Mikor Csömörre költöztünk a családdal, egyetlen igényem volt a lakásvásárlással kapcsolatban: legyen rendes, nagysebességű internet. A feleségem alaposan utána is járt a szolgáltatóknál, és már a ház elkészülte, átvétele előtt megkötötte a szerződést a helyi monopóliummal. Természetesen költözés után, a bekötés igényléskor derült ki, hogy az utcánkig már nem jön el a kábel. Vagy egy évig használtam GPRS alapon mobil internetet, egy arany színű Ericsson készüléken keresztül. Azóta is kicsit rángatódzni kezd az arcom, ha belassul az internet bárhol.

2. Syndirella
Ez volt 2003-ban a tuttiság, de szerintem nem sokáig használtam ezt az RSS readert. Azóta sok Reader lefolyt a Dunán, mostanra például lelkes Newsblur felhasználó lettem. De emlékszem még, mikor izgalmas volt az RSS feed téma! Közben persze Google Reader dominált, de használtam FeedDemont is, meg biztos 5-10 olvasót hosszabb-rövidebb ideig. Mostanra már csak kb 30 feedet követek, ebből elég kevés a konkrét blog, de arra még mindig jó, hogy a főbb érdeklődési köreimet lefedő oldalakat ne egyesével látogassam.

3. Mozilla
Ez még a Firefox előtti időkből, a nehéz, vaskos Mozilla böngésző. Anno használtam Netscape Navigatort, AOL böngészőt, mindent, ami nem Internet Explorer. Manapság Chrome-ot futtatok, és nem is vágyom másra, ezzel felbosszantva a hithű Safari felhasználókat. Azért a fiataloknak elmondanám, hogy volt olyan idő, amikor nem voltak tabok a böngészőben, ezt képzeljétek el!

4. Picit gagyi OS X fémes theme
Mielőtt megtértem volna Mac-re, hosszú éveken át küzdöttem mindenféle alternatív Windowsos launcherrel, ablak dekorációkkal. WindowBlinds, ilyenek megvoltak nektek is? Egész sokáig használtam ezt fake OS X felületet, jöttek ki hozzá frissítések, emlékszem például kék LEDes window kontrollokra. Start menü meg taskbar ellen is bevettem mindenféle őrültséget, LiteStep meg mindenféle dokk szimulátorok mentek.

5. My Yahoo
Személyre szabott startlap-portál? Mekkora élmény volt. Be lehetett kötni blogokat! Időjárás! Az időjárásban konfigurált városokról eszembe jutnak az akkori munkahelyi utazós projektek is. A vicc az, hogy még manapság is beállítom a My Yahoot böngésző startlapnak, de persze ritkán látom, kb gép újraindításakor.

6. JGoodies mailing list
Valami desktop appos, Java Swinges projektben voltam valószínű. Manapság lehidalok, mikor ügyfeles projekten előkerül a desktop Java fejlesztés. Persze Swinghez is volt fake OS X look’n’feel :))

7. Mr. A blog
A screenshoton látszik a Yahoo RSS olvasóban Mr. A blogja. Attila rendszeresen blogolt, nézzétek meg, minden nap, néha naponta többször? Régi szép idők!
A blogmotor fejlesztése megöli az alkotót!

Mivel a világ egyik legtuttibb cégénél dolgozom, lehetőségem adódik mostanság Hong Kongba utazgatni. Rengeteget lehetne erről írni, de kivonatosan összefoglalom inkább a főbb jó és rossz élményeket.

Sírólista

Hotel wifi

3 napra OK, de két hétig kínlódni rajta már szörnyen kényelmetlen. Néha lejön gyorsan a sorozatepizód torrenten, néha nem tudok megnézni egy fél perces youtube videót. Otthon annyira jó az internet, hogy el sem tudjátok képzelni. Lehet rá számítani. A hotelekben általában a '90-es évek szintjére van a wifi belőve, tehát jó eséllyel le tudod tölteni a leveleket, és még talán pár weboldal is bejön, ha nem vagy nagyigényű. Kedvencem a connection limit, amikor nyitott Skype, email mellett már nem jön be weboldal, illetve max 1 tabot lehet nyitva hagyni.

Repülés

Most benéztem ezt a Qatar Airways légitársaságot, azt hittem, hogy arab luxus vár, kényelmes, modern repülővel, arannyal kivert reptérrel a dohai átszálláskor. Valóság: zsúfoltabb, kevesebb legroom, mint az eddig alja Ryanair, borzalmas kiszolgálással. A reptér meg zajos, zsúfolt zsibvásár. WC-s sort is feladtam.

Jetlag

A múltkor semmi bajom nem volt, kora délután kicsit elpilledtem, de ment a munka. Most érkezéskor, 36 óra ébrenlét után két napon át csak 2-3 órát aludtam, teljesen lenullázott energiaszinttel kellett eladnom-prezentálnom. A harmadik napra beállt az alvás, de erre jól meg is fáztam. Szóval kemény hét volt.

Happy lista

Filmnézés

A normális életemben nem jut idő mozifilmek nézésére. Február az Oscar-jelölt filmekről szól, de egyébként havi 1-2 film fér be max. Hotelben, este, család és persze használható wifi nélkül több két órás film is sorra került, a repülőn meg zabálhatja az ember a filmeket. Hollywood csak csalódást okoz nekem mostanság, de feldobtak az ázsiai filmek. Készülök egy külön bejegyzéssel erről.

Gasztro

Isteni dolog felfedezni a környék éttermeit, imádom. Foursquare tippekre, szemre, véletlenre bízni a vacsorát a legjobb szórakozás. A legtöbb Instagram fotóm persze kajáról szólt. Egyedül egy agyonhájpolt sütibolt feküdte meg a gyomrom (kollégánál is), de még nem mertem kipróbálni az itteni igazi streetfoodot, a nyársas kajákat árusító utcai büféket. Az is meglesz, ha hosszabb ideig leszek, nem egyedül, és vállalhatok némi kockázatot.

Mászkálás

A legjobb dolog messze az utcákon mászkálni, felfedezni a bejárható várost, rácsodálkozni az épületekre, boltokra, utcákra, emberekre. Jópár kilométert gyűjtöttem be, kár, hogy a Jawbone lépésszámlálóm pont akkor halt meg. Érdekes problémám, hogy kínosnak érzem, hogy fotózzam az utcán az embereket, nektek ez teljesen lazán megy?

Szabadban futásra is találtam megoldást: a lóversenypályát nem versenyes napokon szabadon lehet használni sportra, öltözővel, zuhannyal, büfével. Kicsit le is égtem a napon, januárban nem rossz!

Először iOS-es Runkeeper alkalmazással kezdtem adatokat gyűjteni a sporttevékenységeimről. Hasznosnak és motiválónak találtam látni, hogy hogyan fejlődik az átlagsebesség, nő a távolság, fejlődök a futásban. Azt is jó volt nyomon követni, hogy mennyit futottam havi bontásban, és mennyit kéne még rátenni, hogy tartsam a szintet továbbra is.

Azt viszont problémásabb volt kezelni, mikor futópadon futottam, utólag, a webes felületen felvinni a távokat, sebességet. Különösen nyáron, mikor nincs amúgy is dzseki meg rengeteg zseb az emberen, kicsit terhesnek is találtam, hogy a telefonomat mindenképpen magammal kell rángatni, és külföldi utakon sem örültem a plusz data roaming költségeknek. Ezzel az önigazolással vásároltam meg magamnak a Nike GPS-es órát, és álltam át a Nike Plus felületre a futások követésére.

A másik pozitív mellékhatása az átállásnak az lett, hogy a Runkeeperes ultrapasszív friend listával szemben a Nike Pluson ott van Plastik Józsi meg Dewla barátom is, és többször sarkallt futásra, ha láttam őket kilométereket enni. Ebben a hónapban egyébként igazolt sérülés meg gyereknevelés miatt egyikük sem jelentett még futást. De jó volt, amíg tartott! A Nike felület egyébként rettenet lelkesen ontja magából az achievement üzeneteket (futottál 5k-t, juhúúú!), kezdőknek talán ez is lendületet ad az elején a futáshoz.

Kézi adatfelvitelre nincs lehetőség, de mikor épp nincs nálam a sportórám, a telefonos Nike Running appal is tudok rögzíteni. Kapcsolódó élmény, hogy mikor félmaratont futtottam, kipróbáltam a Nike Running appot kiegészítő Nike Cheer turbó motivátort - ismerősök Facebookon át üzenhettek, amiből egyet meg is láttam egy hatalmas displayen a célhoz közelítve. Egyedül a Facebook falamon hagyott üzenet dömping zavart a témában, de azt akár utólag ki lehet pucolni.

Futópadon futva pedig a cipőmben levő lépésszámlálóval kommunikáló óra teljesen jó megoldás lett. A futópad saját mérésétől kb. 5%-al eltér az órán kapott adat, de ez úgyis inkább ilyen szintentartó futás nálam, annyira nem érdekelnek a pontos eredmények.

Az óra a pántba beépített USB csatolón tölti fel az adatokat, illetve azon lehet újratölteni az aksit, teljesen kényelmes és megbízható megoldás.

A futás viszont csak az egyik fele a sportnak nálam, heti háromszor szoktam a céggel szemben található Life1 fitness termébe járni "súlyos" edzésre. Vannak ilyesmire is appok, ahol lehetne a különböző gyakorlatokat tervezni és a végrehajtást naplózni, de ilyen részletességgel nem akarok ezzel vacakolni. A mérhetőséghez először azzal próbálkoztam, hogy foursquare-en bejelentkezem a Life1-ba, arra ez teljesen elég volt, hogy jelezze, hányszor voltam a héten, illetve hány hete csinálom az edzést folyamatosan.

Így már tényleg annyi adat van, hogy abból mindenféle okos következtetést lehet levonni, de valahogy hiányzott nekem ennek az egységes kezelése. Valami átfogóbb kellene ennél, egy holisztikus nézet az életmódomról. Mire jó ez? Érdemes ennek a "Mérd magad" mozgalomnak (quantified self movement) utánanézni, de ez a fajta szemléletmód segít jó szokásokat kialakítani, megnehezíti, hogy hazudjunk magunknak, és abban is segít, hogy értelmes célokat tűzzünk ki, amit elérve jogosan lehetünk esetleg büszkék magunkra. Ami ráfér az emberre néha!

Az új iPhone 5s-be is kerül mindenféle mérésre alkalmazható új chip, de én szeretném ezeket a méréseket a telefontól függetlenül is tudni elvégezni. Szerencsére több cég is ráizgult a témára, és mindenféle érdekes karperec alakú mérőeszköz van a piacon. A Nike Fuelband már egy ideje rajta volt a beszerzési listámon, de sajnos nem találkoztam vele a boltokban. illetve Fitbit sem került még elém, ami talán a legjobb kritikákat kapja a kategóriában. A Jawbone UP viszont rámkacsintott a Luton reptéren, azonnal meg is vettem.

Három méretben kapható az eszköz, én egy m-es méretezésűt vettem. Eleinte egy picit szorosnak éreztem az eszközt, de néhány hét után már pont kényelmes, és az l méret már túl nagy lett volna. Maga az eszköz egy USB adapterrel tölthető, és iOS vagy Android eszközökön futó Jawbone UP appal kezelhetők az adatok. A telefoncsatlakozáshoz a fülhallgató jack csatlakozóba kell dugni az eszközt. Már kicsomagoláskor láttam, hogy a csatlakozót védő sapkát el fogom hagyni, egy hét után így is lett. Így a karomon látható csupasz jack csatlakozó mindenképp erősíti a nörd imidzset.

Az alapfunkciós lépésszámlálás mellett a Jawbone UP rögzíti, ha egyéb sporttevékenységet végzünk (két gombnyomással indítjuk illetve állítjuk kézzel a rögzítést), aminek a természetét, intenzitását telefonos szinkronizáció után az appban lehet pontosítani.

Ezen kívül a számomra rettenet érdekes funkció az alvással kapcsolatos. Mivel éjszaka sem zavaró a karon tartani az UP-ot, remekül tudja mérni, hogy mikor, mennyit aludtunk, ebből mennyi volt mozgolódós "light" alvás, és mennyi a mélyalvás. Nekem az elsődleges problémám a témában a nehéz elalvás, érdekes látni az ezzel kapcsolatos statisztikát is (30 perc - 1 óra kb mire elalszom általában).

Nekem kicsit hiányzik, hogy a laptopon, webes felületen tudjam nézegetni az adatokat, de végülis kényelmes a mobilon is böngészni a trendeket, napi adatokat, illetve felismerni, ha valami jó vagy nem jó. Van itt is csapatozós friend funkció, de nincs ismerősöm, aki aktívan használna UP-ot - pedig nagyon kíváncsi vagyok mások adataira is!

Az elmúlt pár hétben lelkesen használtam az eszközt, már szinte hiányzik, ha leveszem a karomról. Elég 10 naponta pár órát tölteni. Ha nem romlik el, illetve nem veszítem el az USB adaptert, marad a Jawbone UP rajtam, de azért kíváncsi vagyok más hasonló termékre is, főleg, hogy a Fitbit és a Fuelband is most kapott új verziókat. Mindenesetre ti is gyertek, mérni jó!

Ez a nyár nekem nagyon a sörözésről szól, hatalmas lelkesedéssel fedezem fel itthon a kézműves sörfőzdéket, jó látni, ahogy beindul egy ilyen mozgalom, és ismerkedni az új, érdekes ízekkel. A nyaralást tervezgetve örömmel fedeztem fel, hogy jó helyre megyünk ebből a szempontból is: Olaszország egyik legerősebb kézműves sörözője pont Riminiben található.

Érkezéskor aztán örömmel fedeztem fel, hogy a "Birra artigianale" sorra tűnt fel az összes étterem étlapján, ezért a vacsorák mellé szuper lehetőségem volt felfedezni a regionális kínálatot.

Első nap a már korábbról ismert Casina del Bosco nevű piadina-fókuszú étteremben ettünk. Az Amarcord kínálatából a piadina mellé először rámentem a csapolt Grandisca nevű világosra, aztán az üveges kínálatból kóstoltunk egy vöröset, a Volpina néven nevetgélni is lehetett. Az édeskés, malátás íz tűnik nekem a meghatározónak szinte az összes kipróbált olasz sörnél innentől.

Második vacsorára a partról elsétáltunk a belvárosba, ahol az Osteria de Börg nagyon finom tésztáiból választottunk, hozzá pedig a Birra Tenute Collesi cégtől egy finom sötét ale jellegű sört próbáltam, az üvegnek határozottan borosüveg vagy méginkább pezsgő jellege volt, a pincér ügyeskedett is vele bontáskor. A strozapreti tökéletes volt.

A Bounty nevű étteremben megint találtam jó söröket, és a kedvenc római ételem, a Bucatini all' Amatriciana tészta is finom volt, de annyira meleg volt, és sokat kellett várni, hogy teljesen elfelejtettem fotózni! Mindenesetre itt is Amarcord sörökre emlékszem.

A negyedik nap már nem bírtam tovább, és elgyalogoltunk az előre kinézett kézműves sörbárba. Az ételekkel akadtak gondok, lassan és nem korrekt módon lettünk kiszolgálva, viszont az itallaptól feldobódtam. Csapról kértem egy Lilith Brúton nevű remek APA sört - ilyesmit vártam volna a többi helyen is! Utána az üveges kínálatból ittam egy EiPiEi nevű sört az Opperbacco sörfőzdéből, tovább örülve a komlós íznek.

Firenzében is töltöttünk egy napot, itt kicsit félreléptünk az olasz konyhától, és a Hard Rock Caféban vacsoráztunk, de itt is volt csapolt Grandisca. Egyébként a Pulled Pork szendvics sokkal finomabb itthon, a Varieté Bisztróban.

From Rimini13

Utolsó Riminiben fogyasztott vacsoránkhoz asztalt is foglaltunk előre, ugyanis a Birra Romzani sörbemutatóját nem akartam kihagyni. Előre megbeszéltük a fiammal, hogy az Osteria de Börg étteremben most nem tésztázunk meg pizzázunk, hanem végre eszünk egy nagy steaket. Persze megint a pizzát és tésztát kívántuk meg, és jobban is passzolt ehhez a bolognai származású, finom világos sörhöz.

Habár az ebédeket lazára vettük, azért itt is próbáltam egy-két sört, például ittam egy Moretti sört. Utólag tudtam most meg a wikipédiáról, hogy ez egy Heineken brand…Firenzében pedig Birro Dolomiti volt a pizzaszeletbárban.

Ja, és a nyaralás is jó volt!

Barcelona, május 22-25: megvolt a Picasso múzeum, Gaudí épületek, fogyasztottunk tapast, paellát, ittunk tinto de veranot, de inkább a Primavera Sound fesztivál koncertélményeket osztanám meg veletek.

Helyszín:
A Parc del Fórum a tengerparton ideális, sőt idillikus helyszín lenne fesztiválra, ha nem fújna az orkán időnként a tenger felől. A legtöbb problémánk a hőmérséklet menedzsmenttel volt: a leégés és a megfagyás között ingáztunk négy napon át. Azért a tengerparti park-fesztivál tényleg látványos, impresszív élmény. 8-10 színpad között lehetett mozogni, ebből a Primavera színpadon elég bugos volt a hangosítás, de összességében jól működött a helyszín. A büfék kínálata elég vacak volt, plusz a Heineken szponzorálta az italokat, és a sört nem kedvelő tesómmal emiatt hiányoltuk a sangriás-tintós-boros standokat, de végül Jack Daniels+kóla long drink vonalon találtunk megoldást.

Koncertek, nulladik nap:
A nulladik nap nekem váratlan, kellemes meglepetés volt, négy ingyenesen látogatható koncertet láttunk. "Dry run" alapon bejártuk a helyszínt is, így az első nap már hatékonyan tudtunk navigálni. A koncertek közül a Guards unalmas nyálzenének tűnt nekem, a Vaccines vállalható rockzenét mutatott, viszont a Bots és a Delorean is nagyon bejött. A Delorean sampler-operátora hatalmas lendülettel pattogott, rázta a billentyűzetállványt, teljesen eladta az elektronikus alapokat, aztán meg az énekes-basszusgitáros játéka is bejött. Egyedül azt nem tudtam eldönteni, hogy milyen nyelven énekel, szerintem kevert bele spanyolt is.

Első nap

Az első rendes napra jó előre érkeztünk, aggódtam, hogy hosszú lesz a sor a napijegy karszalagra váltására, ehhez képest néhány perc alatt bejutottunk. Részletes projekttervvel érkeztünk, melyik koncertek milyen helyszínen, hol van idő tankolni, mikor van idő rendes kajára. Csodálkoztunk, hogy milyen sok és tiszta WC van - néhány óra múlva már folyt a húgytenger a piszoárokból, és beállt a fesztiválok normális higiéniája. A Wild Nothing koncertjével kezdtünk a Heineken színpadon, arra emlékszem, hogy OK volt, semmi különös.

Kedvenc énekesnőm, Neko Case volt a következő célpont. Mikor odaértünk, a Primavera színpadon szerelgette a cuccait, és szomorúan vettem tudomásul, hogy ő is megöregedett. A lenőtt vörös sörény alján ősz villant, béna farmer, amit húzkodott magán, meg melegítőfelső volt a színpadi ruha. Beindult a zene, a százhatvanszor meghallgatott kedvenc számok, és azt vettem észre, hogy egy istennő van a színpadon. Annyira profi volt Neko, hogy még a szél is pont ideális irányból fújta a lobogó vörös sörényt. Imádtam az egész koncertet, remek volt a zene, kedvesek a zenészek, és ilyen közelről láttam a kedvenc énekesnőm!

A következő célpont a Tame Impala volt, akik a nagy színpadot kapták, és akkora tömeg volt, hogy épp hogy odafértünk a szélére.

A fiatalos Tame Impala után visszamentünk a nyugger Primavera színpadra, ahol a Dinosaur Jr. énekese lobogtatta az ősz hajszálakat. Viszont igazán fiatalosan zúztak, volt egy csomó kedvenc számom, brutális lendület, új dal is, meg vicces Cure feldolgozás, ami szintén nagy shreddingbe fordult.

Ezután különváltunk, én az ősz arcszőr irányba mentem tovább, Bob Mould is abszolút hozta a Dinosaur tempóját. Sok kedvenc szám, remek hangulat, ez már a kisebb ATP színpadon, ahol sikerült egész közel mennem, instagrammozható fotó is készült. Tényleg nagyon rám lett tervezve a koncertkínálat a kilencvenes évek és az új, feltörekvő előadók ideális elegyével.

A Grizzly Bear helyett inkább ettünk-ittunk, talán akkor volt a Churros-körünk? Cukor cukor cukor!

A Death Grips volt a következő koncertünk, ezt közösen néztük, egészen közelről, pogózással, mindennel. Teljesen hipnotikus volt a zene is meg a fekete, brutálisan vékony és izmos rapper vagy énekes. Nagyon felpörögtünk rajtuk. Az albumukat ritkán tudom végighallgatni, de élőben fantasztikus sötét és energikus élmény volt. Spoiler: a nyugdíjas rapperek utolsó nap (Wu-tang) vacakok voltak ehhez képest.

Belenéztünk a végén a Four Tet koncertbe, de halk is volt, meg alacsony intenzitású a Death Grips után.

Második nap

A nulladik nappal ez már a harmadik bulizós napunk volt, és rövidebbre vettük a programot. Nyitásnak egy korai Kurt Vile koncert jutott, és szerintem ideális, laza indítás volt. Jó számok voltak, meg talán lendület is akadt, de talán egy kisebb helyszín jobban passzolt volna ehhez a zenéhez. A végén meglepetésszerűen előkerült egy szaxofon, amit hosszú percekig szerelgetett, előkészített az egyik gitáros, aztán persze csak zajt fújt belőle a koncertvégi zúzáshoz.

A következő előadó, Daughn Gibson volt akire felfigyeltem a Primavera Sound programban, gyakorlatilag ez csinált kedvet az utazáshoz. Ehhez képest elég vacakra sikerült a koncert. Eleve csak 35 percet zenéltek, egyetlen ilyen rövid koncert az egész fesztivál alatt szerintem. Az erősen hangmintákra épülő zene teljesen jól ment a Delorean meg a Death Grips koncerten, de itt csak lustának tűnt. A gitáros próbált valami élő hangulatot belevinni, de én kevésnek találtam. Daughn meg valamiért végig idegesítő arckifejezéseket vágott, az idétlen grimaszt legszívesebben egy állcsúcsra irányított ütéssel távolítottam volna el. A lemezeket ezentúl is kedvelem, de élőben no go.

Szerencsére a következő koncert a nyugdíjas színpadon nagyon jól sikerült. A Breeders egy az egyben előadta a legsikeresebb albumukat, a Last Splash-t, imádtam a számokat, aranyosak voltak a mamik a színpadon, a néhány műszaki hiba sem rontott az élményen. Pattogtam mint az őrült a Cannonball meg Divine Hammer számokon.

Harmadik nap

Kipihenve, újult lendülettel érkeztünk az utolsó napra. Bemelegítésnek belehallgattunk a Mount Eerie koncertbe, de nagyon áthallatszott a szomszédos színpadról a zene, és jobbnak is tűnt, ezért átvonultunk az Adam Green & Binki Shapiro előadásra, ami vidám hangulatú zene és performansz volt. Adam Green végigbohóckodta az egészet, és pár szám tetszett is.

Következőnek a The Sea and Cake koncertet választottuk, és milyen jó döntés volt. A bohóc Adam Green után különösen feltűnő volt, hogy a zenészek itt szinte egyáltalán nem néztek, szóltak a közönséghez, valami hihetetlen komolysággal foglalkoztak a hangszerekkel meg a zenével. Csodálatos volt a zene, Archer Prewitt gitárjátéka, és itt szemmel és aggyal is követni kellett az előadást, nem csak füllel.

Ennyi komolyság után ránkfért Mac DeMarco koncertje, a totálisan laza, gyakran hamis, de nagyon lendületes zenéjükkel és a fesztivál-best színpadi idétlenségükkel teljesen megnyertek bennünket. A Viceroy számra nagyon rápörgött a közönség, dobálták a címadó cigit a színpadra, hatalmas őrültködés volt. Eddig is bírtam az albumokat, sajnálom, hogy nem mentem el a budapesti koncertjükre, legközelebb nem hagyom ki!

A Meat Puppets volt az én következő választásom, akik a last.fm számlálója szerint a leghallgatottabb előadóm. Hát egyrészt nem szépen öregedtek a testvérek, másrészt a legutóbbi három albumról nem nagyon voltak számok, pedig ezeket vártam volna. Inkább régebbi számokat húztak elő, játszottak belőlük 1-2 percet, majd minden átfordult ilyen eszetlen, nehezen élvezhető jammezésbe. Érdekes volt látni őket élőben, és tudom, hogy nem szoktak ilyen best-of válogatást előadni, meg a közönség kiszolgálásával foglalkozni, de azért valami fogyaszthatóbb nekem jobban bejött volna.

Volt három-négy koncert, amit nem tudtam kivárni, de nem vagyok telhetetlen - ez a négy nap nekem hatalmas élmény volt, remélem jövőre is ennyire izgalmas kínálattal jön a Primavera Sound, én meg majd jobban készülök valami brutális széldzsekivel.

Villámlátogatást tettünk Párizsban. Megkíméllek benneteket az Eiffel-tornyos meg egyéb turistás képektől, de talán ötletadónak hasznos lehet nektek is a gasztronómiai része a túrának.

A módszer megint az volt, hogy az adott helyszínen (este a hotel, napközben a kiválasztott turisztikai vagy kulturális célpont) foursquare keresés után távolság, pontozások, és személyes preferenciák alapján kiválasztottunk egy éttermet, és megpróbáltuk megkeresni. Néha azt gondolom, hogy maradandó károsodást, szorongásokat okoztam a gyerekeknek, ahogy a telefonon a kis térképet nézve megyünk 30 perceket a "közeli" éttermeket keresve, a rettenetes hidegben. Ugyanakkor mindkettő étteremtulajdonosként látja magát a jövőben, tehát lehet, hogy volt értelme kínlódni, és nem beugrani a turistás pizzázóba, ahogy a család többi tagja javasolta egy-egy nehezebb megközelítés vagy bezárt étterem kapcsán.

Az első nap a Louvre volt a célpont, és mivel a nem túl bizalomgerjesztő hotelben nem választottuk a 10 eurós reggelit, brutál éhesen jutottunk el a Louvre alatt levő food court pultjaihoz. Mindenki túlvállalta magát, én például nem bírtam a sült kolbászok és a ropogósra sült disznóhús közül, vettem mindkettőt.

Érdekes, hogy itt is, mint a lutoni reptéren, külön kellett jeleznem, hogy a gondosan levágott ropogós bőrt is kérném, hiszen szerintem az a lényeg az egészben.

Délután beugrottunk egy Louvre alatti büfébe is, hadd osszam meg ezt a Creme Brulee képet, finom volt.

Estére kinéztünk a Montmarte negyedben egy kis éttermet, ahol nem kaptunk asztalt, viszont másnapra sikerült befoglalni. Néhány méterre szerencsére találtunk egy aranyosan kinéző lengyel éttermet, ami nagyon jó választásnak bizonyult. Főételnek én ilyen húsgombócot ettem, biztos lengyel-közeli ismerőseim (eFI?) meg tudják mondani a nevét.

Szemléltetendő, hogy azért ettünk junk foodot is, íme a sajtburger ízesítésű chips, amit a fiam választott. Teljesen hozta a mekis sajtburger jellegzetes illatát, illetve kivehető volt az uborka és a szósz íze is, brrr.

Másnap az Eiffel-élmény után jött a Lafayette-shopping, itt a pláza kínai éttermében ettünk, átlagosat. Fotó nem készült, láttatok már ilyet. A vacsora már izgalmasabb volt, egy Chéri Bibi nevű helyre sikerült az asztalt foglalni, ami teljesen hozta a fiatalos, trendi francia bisztró élményt. Az előételként fogyasztott pástétom, és a desszert Créme Caramel finom, és aranyosan rusztikusan tálalt volt, de a főétellel én elégedetlen voltam, elég rágós volt a talán hátszín steak. Mindenki másnak jó volt a főétele is, kipróbáltam mindegyiket.

Másnap a Rue de Buci környékén ettünk brutálisan finom édességeket, szerintem ennyi cukor évek óta nem jutott a szervezetembe.

Ebédre nem volt idő nagyon éttermet keresgélni, egy mexikói étterembe ültünk be, ahol a hét második kicsit rágós steakjét ettem. Viszont vacsorára a család bevállalta a hosszabb keresgélést, válogatást, és végül a Le Relais Odéonban ettünk nagyon finomat. Én pirított zöldséges rákokat választottam, de kaptam a lányom hamburgerjéből is, neki picit túl rózsaszín maradt a hús, isteni volt.

Utolsó nap elegünk lett a turizmusból, és a Forum des Halles földalatti mozijában néztünk blockbustert (GI Joe), előtte meg nagyon finom hamburgereket ettünk a HD Dinerben, nagyon jó az old-school diner dekor és az ételek is kiemelkedően jók voltak. Vacsorára a mozi mellett megvett Pomme de Pain büfé szendvicset ettünk, a gasztronómiai ív lefele szárát is berajzolva ezzel. Egyébként finom szendvicsek voltak!