Ha elemmel megy és fényes, kell!
EPAM Hong Kongban »

Tervezgetés 2021-re

  12/19/20 08:01 am, by , Categories: Általános

Utoljára 2019-re írtam le magamnak a terveimet, céljaimat, 2018 decemberében. Olyan, mintha ez 10 éve történt volna. Az akkori céloknak talán a harmadát sikerült megvalósítani, de így visszatekintve nem is tűnnek annyira fontosnak. Az elmúlt egy év legalábbis segített tisztázni a valós prioritásokat.

2020-ra is akartam terveket készíteni, de gondoltam jó lesz az, mikor visszajövünk a karácsonyi szüneti utazgatásainkból. Most vissza kellett néznem: Thaiföldön jártunk, Bangkok és Hua Hin, szép emlékek és fotók emlékeztetnek ezekre a napokra. 2020 év eleje nekem még ünnepi forgatag volt: Vietnámban ünnepeltük az új iroda nyitását és a vietnámi új évet, és január végén a szabadnapokat kihasználva Mianmarba utaztunk a családdal. Mindez varázslatos élmény volt.

Rangun városában, az utazásunk közepe fele csapott be a Covid-19 villám. Ma már szinte viccesnek hangzik, de hongkongi lakosként egyszerűen nem tudtuk, hogy mit kéne tennünk. Fontolgattuk, hogy a következő munkaügyi utazás, Szingapúr fele repüljünk direktben, vagy meneküljünk vissza Magyarországra. Végül néhány nappal meghosszabbítottuk a ranguni tartózkodást, aztán hazarepültünk Hongkongba.

Februárban készültek az első fotók, ahol a család próbálgatja a maszkok viselését, még emlékszem, milyen furcsa élmény volt. Ez volt az utolsó hónap, amikor családtagok látogattak meg bennünket Hongkongban. Itt már látszott, hogy talán nem célszerű terveket készíteni az évre, ki tudja, egyáltalán hol leszünk és mi fog történni a világban.

Márciusban mentünk az év utolsó üzleti útjára a családdal, Szingapúrba. Az útnak mindenféle célja volt, de ami megmaradt legjobban, az a tény, hogy itt indultak a 10 majd 12 majd 14 órás munkanapok: globális koordináció a vírussal kapcsolatban, próbáltuk megérteni, hogyan kell reagálni a helyzetre, hogyan kell kiüríteni a kínai irodákat, hogyan kell átszervezni a munkát. Mindeközben fontos tárgyalások egy kissé megszeppent szingapúri ügyfélkörrel. A családdal próbáltuk kihasználni a még szabadon bejárható várost, az éttermek, boltok, az állatkert, nagyjából minden nyitva volt, és nyoma sem volt a maszkoknak az utcán.

Szinte az utolsó napokban tértünk haza Hongkongba a járatok lezárása előtt, és március végén kezdtük a két hetes karantént az utazás után.

Azóta: otthonról munka, maszkok, fertőzési hullámok, és végtelen napok, hetek, hónapok ugyanabban a ritmusban. Mostanra már figyelünk: mikor épp csillapodik egy-egy hullám, akkor gyorsan, sokat éttermezünk, elmegyünk a szomszédságunkban levő Disneyland parkba, és maximálisan kihasználjuk a belföldi üdülés lehetőségeit Hongkongban. A gyerekek itthoni Zoom órái, az én 14 órás Teams online napjaim: ez van, és ez lesz, még sokáig. Online rendelünk afternoon tea setet menő helyi éttermekből, karácsonyi shopping teljesen az Amazonon alapon, és bizony hetente csönget a futár a gadgetek és fotós könyvek csomagjaival.

Vajon csináljak-e terveket 2021-re? Már eleve, meg vagyok lepődve a mindenfelé érzékelhető optimizmussal kapcsolatban. Mintha sokan azt gondolnák, hogy az év végével vége ennek a helyzetnek is. Én is bízom az oltóanyag hatásosságában, de azért nem hinném, hogy 8-10 hónapnál gyorsabban tudnák a számunkra fontos országok ezeket beszerezni, beadni, és megfelelő védettséget biztosítani a társadalmainknak. Az én feltételezésem, hogy nagyjából hasonló élethelyzet, és hasonló kihívások várnak ránk jövőre is.

Van, amit nem szabad tervezni jövőre, mivel semmiféle irányításom nincs ezek a dolgok felett: utazás, a nagyobb családdal találkozások, embereket és arcokat tartalmazó utcai fotók. Ezek mind rettenetesen fontos dolgok nekem, de nem rajtam múlnak az elkövetkező évben. Van egy erős reményem, hogy a jövő év végén láthatom végre a felnőtt gyerekeimet, de tenni egyelőre nem tudok sokat. A munkámmal kapcsolatban ugyanúgy nem fogok konkrét célokat kitűzni, hiszen ki tudja, hogy a piac, az ügyfélkör, a különböző ázsiai helyszíneink hogyan fogják kezelni a következő évet.

Azt viszont nem szeretném, hogy a jövő évet ugyanígy kéne végigcsinálnom: a rengeteg munka, és a sok örömforrás megszűnése nagyon kifacsart. Lassan két hete fizikoterápiára járok: a vállam, nyakam nem bírta a napi tizennégy óra laptop előtti görnyedést. Csúnyán begyulladt izmokat kell kicsomóznia a szakembernek.

Végül arra jutottam, hogy nem célokat kell kitűznöm, hanem lehetővé kell tennem, hogy a jelenlegi otthonról dolgozós, nem utazós, különböző szintű lezárásoktól sújtott élethelyzetre legyen fenntartható életmód. Fontos, hogy én magam alakítsam ezt ki, mert az látszik, hogy mi történik akkor, ha hagyom, hogy a környezetem, munkám szabályozza a napjaimat.

Megosztom, hogy miket szedtem össze magamnak, hátha ti is gondolkodtok valami hasonlón.

Alapvetően sikerült összerakni egy működő munkakörnyezetet a hálószobában. A rengeteg online video hívásra megvan a megfelelő video lámpa, és a hátteret is sikerült szerintem rendesen elrendezni. A kis IKEA asztal és szék pont elfér. A videojátékos sarok pedig fel van szerelve egy jó évre: az Xbox Series S és a PlayStation 5 gépek már most jó örömforrások, és jövőre méginkább azok lesznek. Azért pár fontos változtatást tervezek ezen a területen.

Egyrészt a laptop fölé görnyedést meg kell szüntetni, nem akarom végleg megnyomorítani magam (még jobban). Másrészt talán nincs szükség a két képernyőre a mini asztalon. A laptopot egy álló dokk egységbe szeretném beállítani, és egy egy jobb monitort megosztani munkára és videojátékokra. A laptop helyén meg egy billentyűzet lesz, meg a most is használt egér. Remélem egyenesebb nyakkal, és sokkal kevesebb görnyedéssel tudok dolgozni és játszani.

Másrészt át kell szabnom az időt, amit ebben a munkasarokban töltök. Vannak dolgok, amit nem fogok tudni megváltoztani: a mindennapos esti koordinációs híváson 100+ ember vesz részt, hiába esik az estém, a vacsora idejére, el kell fogadnom, hogy ez így marad. Azzal sem tudok mit kezdeni, hogy a kiéleződött versenyhelyzet gyors reagálást és a korábbi világnál lényegesen keményebb munkát igényel.

Valahol keretet kell szabnom mindennek. A megoldás formáján még gondolkodom, de szeretnék egy napi maximum 10 munkaórás korlátot kialakítani. Legalábbis heti négy napon tartani magam ehhez: biztos, hogy lesznek kivételek, de legyen túlélhető az alap! Ha minden este 9:30-kor fejeződik be a munkanapom legkorábban, akkor visszafele számolva, nem kéne 11 előtt kezdenem a munkát. Reggel őrült email tsunami feldolgozás helyett el kell mennem futni, kirándulni, fotós sétára, anélkül, hogy emiatt munkakerülőnek érezném magam. Mindezt meg kell beszélnem a főnökömmel, és elkerülhetetlen, hogy ez számos konfliktus forrása lesz a jövőben.

Másrészt a nap során tényleg fel kell állnom, mozognom, nyújtani a nyakam-vállam, és többet használni a szobám torna funkcióit: a Monkii 360 labda és a súlyok újra vissza kell kerüljenek a napirendbe. Még egy dolgot ki akarok próbálni: minden hétre előre bejelölni hívásokat, amin feltétlen jelen kell lennem, de akár séta közben is részt tudok venni.

A harmadik dolog a gyerekek Zoom ovija: ez sem fog megszűnni hamar, és az a feltételezésem, hogy a post-Covid időszakban is online módra vált majd az oktatás egy-egy influenza vagy egyéb járványszerűség kapcsán. Eddig a nappaliban mentek ezek az ovi órák iPad eszközökön, hiszen ott van csak tér, asztal, szék. Napi szinten érzem, ahogy butulok el a napi 2-3 óra ovi oktatás passzív résztvevőjeként. Itt az ideje a gyerekszobát is teljesen áttervezni, és kis dolgozó sarkot csinálni a piciknek. És elkezdeni használni a gyerekeknek is a fejhallgatót...

Ennyi, ezek a nagy tervek 2020-ra: ergonomikus munkakörnyezet, túlélhető munkaidő, és az ovi szakasz elkülönítése. 2019-re harminc dolgot terveztem, most hármat. A sikeres végrehajtás viszont sokkal fontosabb, mint valaha.

No feedback yet

 

©2021 by Balazs Fejes

Contact | Help | b2evolution skin by Asevo | Secure CMS