Ha elemmel megy és fényes, kell!

Category: "Konyha"

Chengdu napló

  08/04/14 03:06 pm, by , Categories: Általános, Konyha

Chengdu Szecsuán tartomány fővárosa. A csatolt külvárosokkal együtt 15 millió lakosa van, de a belvárosi terület is 7 millió fölött. A reptérről befele taxizva végtelen számú autókereskedés az útszélen. Van egy-két metróvonal a városban, de itt láthatóan minden rendes ember autóval közlekedik, legrosszabb esetben a bogárzöld taxikban vesz részt a teljesen őrült, folyamatosan bedugult, keleti dudálással vezérelt forgalomban.

A levegő borzalmas. A napi statisztika szerint rosszabb jelenleg a levegő, mint Pekingben, pedig az folyton a hírekben szerepel a légszennyezettség miatt. Savanyú, füstös, szürkés ájer, a hotelszoba nyitott ablakán is beszivárog, járatni kell a légkondit, hogy élhető levegő legyen.

A hotelt nagy alapossággal választottam: nekem a híres Jinli food street a cél, Laci barátomnak buddhista és konfuciánusz templomokat néztünk ki a Wouhou negyedben. A negyed választása jól sikerült, de csábító árú Phoenix Regalia Chain Hotel már nem akkora siker. Angolul nem beszélnek, még jó, hogy Laci elég jól beszél kínaiul. A szoba büdös, foltos a szőnyeg, egyedül az ajtó alatt bedugott, színes fotós örömlány business card dobja fel a hangulatot. Felírom magamnak: minimum négy csillag, nem hinni a fotóknak! Mármint a hotel ügyében. Azért a fürdőszoba tiszta, és a nyugati szállodákkal szemben itt adnak fogkefe-fogkrém csomagokat a szappan és sampon mellé.

A hotelből kisétálva pillanatok alatt rátalálunk a street food utcákra. A környéken nem nagyon láttak még fehér embert. A gyerekek és az öregek tátott szájjal bámulnak, a fiatalok enyhén kihívó arckifejezéssel. A hétvége során sokszor megkérnek minket fotózkodásra - gyanítom, engem csak udvariasságból, a helyi léptékben óriásnak számító Laci kolléga a célpont.

Némi nézelődés után a Ron’s Rabbit Head nevű étterem mellett döntünk. Én kiválasztok pár nem túl félelmetes nyársas ételt, és máris pakolják a szecsuán szószba sülni. Kikérjük a söröket, a kedves pincérlány, akit előhúznak a külföldiek kezelésére, annyira kínálja a helyi specialitás nyúlfejet, hogy kénytelenek vagyunk kikérni. A fejen hálisten már nincs nyuszifül, de azért nem kívánom meg. Nem baj, Rómában, mint a rómaiak, megkapjuk a műanyag kesztyűket, és lelkesen rágcsáljuk, tördeljük darabokra a koponyát.

Az igazán pozitív élmény a nyársakkal érkezik. Rettenetesen élvezem a szecsuán fűszerezést, nem fáj, hanem izgalmasan csípős, szinte hűsíti a nyelvet. A tojás, a belsőségek, az apró, csontos falatok mind nagyon ízesek. A szomszéd asztalnál helyi suhancok tolják a söröket. Valami kiszámolós piálós mondókát kántálnak, időnként valaki elrontja, akkor nagy nevetés, ivás. A helyi kedvenc a Snow nevű sör, nekem is bejön, olyan, mint otthon az ice filtered sörök, nem keserű, igazán frissítő a melegben. A helyi menő csávók vagy félmeztelenül, vagy pocak jelenléte esetén feltekert trikóban csapatják. A harminc plusz fokos hétvége során többször felmerül bennem, hogy én is bevállalom a félmeztelent, de győz a nyugati merevség. A nyársakat, söröket elpusztítva fizetünk, kérésre fotózkodunk az angol-felelős pincérlánnyal, majd továbbállunk.

Engem még hajt a gasztronómiai kíváncsiság, egy utcai árust is ki akarok próbálni. Laci felnyög, hogy ennyi húst ő nem szokott enni, de bevállal még pár nyársat és egy jéghideg Snow sört mellé. Az étel itt is isteni, csípős, de teljesen más az ízkombináció. A szakember hatalmas figyelemmel kenegeti, fűszerezi a sülő húsokat, a végeredmény elképesztően ízletes. Ezen a ponton jelzem Lacinak, hogy nekem már megérte az út, innentől csak bónusz minden. Az utcai árusok, és általában a szecsuán emberek rendkívül kedvesek, segítőkészek. Egyedül a fatörzsekhez, oszlopokhoz kötözött macskákon vagyunk meglepődve. Nem a nyársra várnak a cicák, hanem házi kedvencek, de eléggé kevés empátiával bánnak velük.

Másnap az Emei hegyhez vezető, kimerítő buszkirándulás után keresünk étteremet Chengu belvárosában. Az Apple Maps a körzetben a Zaowang éttermet javasolja a helyi étterem pontozó szolgáltatás adatai alapján. Némi séta után megtaláljuk az éttermet, egy irodaház második emeletén található. Percekkel zárás előtt érkezünk, de a személyzet készséges, hozzák az étlapot, töltik a welcome teát. Gyorsan kirendeljük az ételeket és a Snow üvegeket. A pincércsaj nem akarja elhinni, hogy tényleg kettő teljes üveget kérünk. A helyi fogyasztók inkább kis másfél decis poharakban fogyasztják a söröket. Az egész napos kirándulás, és a két kilométeres étteremvadászat után jól meghúzom az üveget: this is how we roll!

Az első érkező tál nyers uborka, valami barnás-feketés szósszal. Az uborkába harapva azonnal tudni, hogy belenyúltunk a tutiba, az uborka hihetetlenül friss, ropogós, a szósz nélkül is isteni lenne. Innentől jönnek a jobbnál jobb ételek, egyértelműen ez a gasztronómiai csúcspont a hétvégén. Házi tofu ropogós magvakkal, zöldségekkel, csirkecsíkok helyi, csípős szószban, és egy szájban azonnal olvadó, piros szószos sült császárszalonna-kocka, amit csinosan körbekötöttek, hogy az asztalig egyben maradjon.

Az esti város érdekes élmény hazafelé. A közvilágítás borzalmas, néhány kiemelt helyen vannak csak lámpák, annak is a fele leoltva. Az épületek nagy része is majdnem teljesen sötét. Nem is igazán lehet az éjszakai sörözős, bulizós köröket megtenni, a sötétben botorkálva csak az alvásra tud gondolni az ember.

Másnap megint turistáskodunk, a Wouhou negyedben bejárjuk a buddhista apátságot, a történelmi parkot, elvegyülünk a selfie-gyáros, mindenen pózoló turisták között. A szép zöld parkok, az aranyhalas, tavirózsás tavacskák békét és szépséget sugároznak, csak a fotókhoz kínosan pózoló, harsány hangyahadsereget kéne kiüldözni belőle. Azért a buddhista apátság békéje rájuk is hat kicsit, a füstölők illata és a szerzetesek kicsit lecsendesítik a belföldi turistahadat.

Az ebédhez választott, turistákat berángató helyi Váci utcai étterem kicsit csalódás. Teljesen megfelelő kaját adnak, és van Snow, de ezeket a tálakat bármelyik középkategóriás kínai étteremben megkaptuk volna olcsóbban. A szomszéd asztalnál orrból-torokból harákoló öreg néni is ront az élményen. A pincér itt is attól tart, hogy szívatjuk a kettő üveg sörrel. Lelkiismeretesen eszünk-iszunk, aztán tovább keressük a turisztikai élményeket.

Laci eddigre besokall a kínai kajáktól és a hústól, úgyhogy a korábban felfedezett MAAN Coffee, Waffle and Toast nevű intézménybe indulunk vacsorázni. A hely teljesen hozza a luxi nyugati kávézó élményt, a túlnyomóan női közönség drága ruhákban és megcsinált frizurával fogyasztja a nyugati világ igéretét. Finom és bőséges a waffel, meg nekem most a mangó éve van, úgyhogy nagyon élvezem a mangó smoothie-t, de rábeszélem a kollégát, hogy még Utolsó Este alapon hadd egyek pár nyársnyi szecsuánt. Nyársas húsok, kukorica, egy üveg Snow, és már én is elégedetten zárom a szecsuán utat.

További képek a Flickr setben, az Emei hegy meg az étkezések majd külön postot is kapnak :)

Shanghai gasztró: Jade Garden

  07/16/14 10:00 am, by , Categories: Konyha

Pár éve már voltam Shanghaiban, az itteni éttermi látogatások akkor nem voltak sikeresek. Például a mai napig nem bírom elfelejteni a füstölt kacsanyelv édeskés ízét, és csontos-gumis állagát.

Most második nekifutásra jobban rákészültem, és gasztronómiailag elégedettebb vagyok. Tegnap egy Grand Gateway 66 nevű plázába jutottunk el, ahol gyorskaja, fine dining, meg a kettő között minden megtalálható. Itt egy Jade Garden nevű, seafood fókuszú étteremet választottam.

Kicsit nehéz volt az éttermet megtalálni, mert a neve csak kínaiul volt felírva a pláza térképén, de a homlokráncolós erős nézelődés sikerre vezetett. Mivel az étterem szinte teljesen üres volt, aggódva kérdeztem rá a zárórára - szerencsére még volt időnk a nagyon korai, 10 órás zárás előtt.

Darren kollégámmal sikerült összeválogatni pár érdekes dolgot. Itt külön szólnék a húgomnak, hogy megint lesz undorodásra alkalmas étel! Rögtön az elején a kolléga rendelt egy “Drunken shrimp” nevű érdekességet, aminek az az alapja, hogy a kis rákokat még élve beledobják valami alkoholos pácba, amivel jól megszívják magukat. Nem mondom, hogy megkívántam, de azért ettem belőle: enyhén paprikás, édeskés íze volt a kicsi, ropogós, de egyben ehető rákoknak. A fejeket kihagytam.

Második fogásnak már vállalhatóbb étel jött: magyarként a cipóban tálalás ismerős, de leves helyett egy enyhén sajtszószos, zöldséges rákot találtam a kenyérben. Enyhén csípős, borsos íze volt a szósznak.

Fotó alapján választottam a malac kockákat gombával, ez egy édeskés, enyhén BBQ hatású étel. Először kicsit megrémültem, mert azt hittem, a hosszú csíkok valami belsőségből jönnek, de gombaszár volt, és finom.

Végül gőzben főzött folyami halat ettünk. Több pincér is odagyűlt a rendeléskor, hogy elmagyarázzák, nem tengeri ez a hal, és rengeteg csont van benne, de bevállaltuk, és jól tettük. Érdekes volt nézni, ahogy elegáns mozdulattal lefejtették a bőrt, alatta meg finom, omlós húst kaptunk.

Lesz még Shanghai gasztro a napokban, de közben tervezek városos fotókat is megosztani, nehogy azt higgyétek, hogy csak eszem :)

Még mindig eszünk: Sheng Ji étterem, Shenzhen

  07/07/14 08:32 am, by , Categories: Konyha

Shenzhen “óvárosában”, tehát a körülbelül húsz éves negyedben jártam. Az utcák itt egészen hasonlítanak a történelmi Hong Kongra: kis, rendkívül rendetlen shopok, enyhén lepukkant épületek, forgalmi dugók. Alapos kutatás után kinéztem egy étterem-utcát, ahol a Sheng Család étteremben vacsoráztunk. A megosztott ételfotók pár embernél már kiverték a biztosítékot, pedig igazán konzervatívan válogattam, semmi trutymó, semmi nyúlós tengeri undormány nem került az asztalra.

Óvatos kezdésként ropogós bőrű malac falatokkal kezdtünk, semmi trükk, csak finom, enyhén sós falatkák, remekül indította a vacsorát a sör mellett.

A Guangdong tartomány jellegzetes ételei közül a sült galamb repült be a szánkba. Itt a sült fej okozta a fennakadást. A kínaiak úgy nagyjából teljes egészében megeszik az állatokat, orruktól a farkukig. Az éhezés elkerülésére ez teljesen jó módszer, és sok esetben indokolt is a csontokhoz közeli finom falatokhoz eljutni. De a fejekkel én nem vagyok jóban. A hús maga barnás, kacsaszerű, puha élmény volt, de a bőr lehetett volna kacsás-ropogósabb.

Az osztriga rengeteg fokhagymával egészen európai, vagy inkább “fusion” élmény volt, ilyen ízhatást kap az ember nagyjából bárhol, ahol osztrigát fogyasztanak, bár ekkora húsos falatokat én még sosem láttam. A nagy halom ropogósra sült fokhagyma egy darabig az emberrel marad.

Biztonságos választás volt a szecsuáni jellegű, alaposan paprikás sült kisrák is, ropogós zöldségekkel. Nekem nagyon bejönnek ezek a paprikás-sós-sült dolgok, és habár ez volt az egyik legkevésbé egzotikus étel, talán ezt tudnám minden nap enni.

Ezekkel a mini kagylókkal rengeteget kellett vacakolni, de megérte. A pincérnő szerint a pálcikákkal kell kipiszkálni a milliméteres húsokat, de nekünk a kiszívós technika jobban bejött, mivel a finom paradicsomos levet is lehetett így érezni. Nagyon könnyű, ízletes étel volt, de a vödör felét nem ettük meg, annyira macerás.

A házi, nagyon lágy tofuval készült tarisznyarák igazán finomra sikerült, a lágy, enyhén édeskés ízű rákhúst élvezet volt kitörni, kiszívni a kitinpáncélból. A tofus szósz meg ment egy rizskupac tetejére, laza köretként.

Egészségügyi okokból fontosnak tartottam a ráivást, az étterem után felkerestünk több helyi bárt a Coco Parkban, ahol összehasonlító elemzést folytattam a különböző Long Island Ice Tea variációk között.

Mong Kok

  06/30/14 08:11 am, by , Categories: Konyha

Szombaton és vasárnap belevetettem magam a hétvégi tömegbe Kowloon Mong Kok negyedében. Egyrészt Greg barátomnak néztem fényképezőgép árakat, másrészt volt egy pár étterem, büfé a listámon ebben a körzetben.

Fényképezőgépért a Sim City nevű, erre szakosodott shopping centerben nézelődtem, be is gyűjtöttem az árakat. Ha már a környéken jártam, megnéztem a Sino Centre plázát, ahol videojátékok, anime filmek, képregények, figurák, valamit G-Shock órák és hasonló dolgok kaphatók.

Gasztró ügyben kicsit sétálnom kellett. Útközben belefutottam egy piacba, ahol annyira lepukkant kajáldák voltak, hogy még én sem mertem kipróbálni. Hatalmas, ütött-kopott üstök, dobozok, ládák szanaszét, nagyon lepukkant emberekkel. Mentem egy pár kört, a bátorságomat keresve, mikor az egyik “pincérnő” odajött, hogy nagyon jó a kaja, egyek valamit, rámmosolygott, és a fogainak a fele kb hiányzott.

Szóval ide csak erősítéssel jövök vissza, bátor társakkal, előtte-utána alkohol.

A Jordan megállóhoz közel volt egy tésztájáról híres büfé, amit ki akartam próbálni. Nagy nehezen megtaláltam egy hasonló angol feliratot, kivártam a sorom, majd kirendeltem a wonton levesem. Ahogy csekkolnék be a helyszínre 4square-en, látom a kommentek között, hogy vigyázni kell, nehogy az ember a hely mellett levő angol feliratú imposztor büfébe menjen be. D’oh! Megettem a levest, átmentem a kínai feliratú híres helyre, aztán kirendeltem a nap második wonton levesét is. Így legalább volt lehetőségem összehasonlítani a két helyen az ételt. A népszerű Mak Man Kee Noodle Shop ételében a leves sűrűbb, tartalmasabb volt, a tészta meg legalább kétszer annyi. A rák wonton gombóc pedig nagyobb, a töltelék ropogósabb, kicsit édesebb volt, mint az imposztor Mak's Noodle büfében. A kettő leves egyébként 2000 forintból megvolt, imádom a street foodot!

Vasárnap visszamentem Mong Kokba, és vettem magamnak egy “pancake” keskeny lencsét a Sony NEX kamerához, amivel sokkal hordozhatóbb lett a gép. Így már mindenhova tudom vinni magammal. Este ki is próbáltam a lencsét, bár nem sötétben fotózáshoz való.

Étkezésileg hatalmas sikerrel jártam. Elég hamar rátaláltam a Fei Jie nevű snack shopra, ahol némi sorbanállás után ettem pár nyárs polipcsápot és malacbelet csípős, mustáros, édes szósszal nyakonöntve. Amin meglepődtem, hogy ezt hidegen adták. Aztán a csípős szósz felcsípett az agyamig, nagyon ízlett.

Az előétel után végignéztem a piac két szélén található éttermeket. Legalább három-négy étterem tetszett, végül a Délkelet-ázsiai étterem mellett döntöttem a fotók alapján. A Da Nang Southeast Asia étterem rögtön be is került a top 3 helyi étterembe nálam, isteni malacsültet meg ropogós rákhúsos tekercset ettem. Belülről egész modernnek, tisztának néz ki az étterem, ide kollégákat, ügyfeleket is tervezek még vinni.

Még az eső előtt pont elértem a kompot, szépen leszakadt az ég.

Na majd jelentkezem még!

Enni és inni Riminiben

  08/16/13 04:29 pm, by , Categories: Konyha

Ez a nyár nekem nagyon a sörözésről szól, hatalmas lelkesedéssel fedezem fel itthon a kézműves sörfőzdéket, jó látni, ahogy beindul egy ilyen mozgalom, és ismerkedni az új, érdekes ízekkel. A nyaralást tervezgetve örömmel fedeztem fel, hogy jó helyre megyünk ebből a szempontból is: Olaszország egyik legerősebb kézműves sörözője pont Riminiben található.

Érkezéskor aztán örömmel fedeztem fel, hogy a "Birra artigianale" sorra tűnt fel az összes étterem étlapján, ezért a vacsorák mellé szuper lehetőségem volt felfedezni a regionális kínálatot.

Első nap a már korábbról ismert Casina del Bosco nevű piadina-fókuszú étteremben ettünk. Az Amarcord kínálatából a piadina mellé először rámentem a csapolt Grandisca nevű világosra, aztán az üveges kínálatból kóstoltunk egy vöröset, a Volpina néven nevetgélni is lehetett. Az édeskés, malátás íz tűnik nekem a meghatározónak szinte az összes kipróbált olasz sörnél innentől.

Untitled

Untitled

Második vacsorára a partról elsétáltunk a belvárosba, ahol az Osteria de Börg nagyon finom tésztáiból választottunk, hozzá pedig a Birra Tenute Collesi cégtől egy finom sötét ale jellegű sört próbáltam, az üvegnek határozottan borosüveg vagy méginkább pezsgő jellege volt, a pincér ügyeskedett is vele bontáskor. A strozapreti tökéletes volt.

Untitled

A Bounty nevű étteremben megint találtam jó söröket, és a kedvenc római ételem, a Bucatini all' Amatriciana tészta is finom volt, de annyira meleg volt, és sokat kellett várni, hogy teljesen elfelejtettem fotózni! Mindenesetre itt is Amarcord sörökre emlékszem.

Untitled

A negyedik nap már nem bírtam tovább, és elgyalogoltunk az előre kinézett kézműves sörbárba. Az ételekkel akadtak gondok, lassan és nem korrekt módon lettünk kiszolgálva, viszont az itallaptól feldobódtam. Csapról kértem egy Lilith Brúton nevű remek APA sört - ilyesmit vártam volna a többi helyen is! Utána az üveges kínálatból ittam egy EiPiEi nevű sört az Opperbacco sörfőzdéből, tovább örülve a komlós íznek.

Untitled

Firenzében is töltöttünk egy napot, itt kicsit félreléptünk az olasz konyhától, és a Hard Rock Caféban vacsoráztunk, de itt is volt csapolt Grandisca. Egyébként a Pulled Pork szendvics sokkal finomabb itthon, a Varieté Bisztróban.

Untitled

From Rimini13

Utolsó Riminiben fogyasztott vacsoránkhoz asztalt is foglaltunk előre, ugyanis a Birra Romzani sörbemutatóját nem akartam kihagyni. Előre megbeszéltük a fiammal, hogy az Osteria de Börg étteremben most nem tésztázunk meg pizzázunk, hanem végre eszünk egy nagy steaket. Persze megint a pizzát és tésztát kívántuk meg, és jobban is passzolt ehhez a bolognai származású, finom világos sörhöz.

Habár az ebédeket lazára vettük, azért itt is próbáltam egy-két sört, például ittam egy Moretti sört. Utólag tudtam most meg a wikipédiáról, hogy ez egy Heineken brand…Firenzében pedig Birro Dolomiti volt a pizzaszeletbárban.

Untitled

Ja, és a nyaralás is jó volt!

Paris Gastro

  04/02/13 11:39 am, by , Categories: Konyha

Villámlátogatást tettünk Párizsban. Megkíméllek benneteket az Eiffel-tornyos meg egyéb turistás képektől, de talán ötletadónak hasznos lehet nektek is a gasztronómiai része a túrának.

A módszer megint az volt, hogy az adott helyszínen (este a hotel, napközben a kiválasztott turisztikai vagy kulturális célpont) foursquare keresés után távolság, pontozások, és személyes preferenciák alapján kiválasztottunk egy éttermet, és megpróbáltuk megkeresni. Néha azt gondolom, hogy maradandó károsodást, szorongásokat okoztam a gyerekeknek, ahogy a telefonon a kis térképet nézve megyünk 30 perceket a "közeli" éttermeket keresve, a rettenetes hidegben. Ugyanakkor mindkettő étteremtulajdonosként látja magát a jövőben, tehát lehet, hogy volt értelme kínlódni, és nem beugrani a turistás pizzázóba, ahogy a család többi tagja javasolta egy-egy nehezebb megközelítés vagy bezárt étterem kapcsán.

Az első nap a Louvre volt a célpont, és mivel a nem túl bizalomgerjesztő hotelben nem választottuk a 10 eurós reggelit, brutál éhesen jutottunk el a Louvre alatt levő food court pultjaihoz. Mindenki túlvállalta magát, én például nem bírtam a sült kolbászok és a ropogósra sült disznóhús közül, vettem mindkettőt.

Érdekes, hogy itt is, mint a lutoni reptéren, külön kellett jeleznem, hogy a gondosan levágott ropogós bőrt is kérném, hiszen szerintem az a lényeg az egészben.

Délután beugrottunk egy Louvre alatti büfébe is, hadd osszam meg ezt a Creme Brulee képet, finom volt.

Estére kinéztünk a Montmarte negyedben egy kis éttermet, ahol nem kaptunk asztalt, viszont másnapra sikerült befoglalni. Néhány méterre szerencsére találtunk egy aranyosan kinéző lengyel éttermet, ami nagyon jó választásnak bizonyult. Főételnek én ilyen húsgombócot ettem, biztos lengyel-közeli ismerőseim (eFI?) meg tudják mondani a nevét.

Szemléltetendő, hogy azért ettünk junk foodot is, íme a sajtburger ízesítésű chips, amit a fiam választott. Teljesen hozta a mekis sajtburger jellegzetes illatát, illetve kivehető volt az uborka és a szósz íze is, brrr.

Másnap az Eiffel-élmény után jött a Lafayette-shopping, itt a pláza kínai éttermében ettünk, átlagosat. Fotó nem készült, láttatok már ilyet. A vacsora már izgalmasabb volt, egy Chéri Bibi nevű helyre sikerült az asztalt foglalni, ami teljesen hozta a fiatalos, trendi francia bisztró élményt. Az előételként fogyasztott pástétom, és a desszert Créme Caramel finom, és aranyosan rusztikusan tálalt volt, de a főétellel én elégedetlen voltam, elég rágós volt a talán hátszín steak. Mindenki másnak jó volt a főétele is, kipróbáltam mindegyiket.

Másnap a Rue de Buci környékén ettünk brutálisan finom édességeket, szerintem ennyi cukor évek óta nem jutott a szervezetembe.

Ebédre nem volt idő nagyon éttermet keresgélni, egy mexikói étterembe ültünk be, ahol a hét második kicsit rágós steakjét ettem. Viszont vacsorára a család bevállalta a hosszabb keresgélést, válogatást, és végül a Le Relais Odéonban ettünk nagyon finomat. Én pirított zöldséges rákokat választottam, de kaptam a lányom hamburgerjéből is, neki picit túl rózsaszín maradt a hús, isteni volt.

Utolsó nap elegünk lett a turizmusból, és a Forum des Halles földalatti mozijában néztünk blockbustert (GI Joe), előtte meg nagyon finom hamburgereket ettünk a HD Dinerben, nagyon jó az old-school diner dekor és az ételek is kiemelkedően jók voltak. Vacsorára a mozi mellett megvett Pomme de Pain büfé szendvicset ettünk, a gasztronómiai ív lefele szárát is berajzolva ezzel. Egyébként finom szendvicsek voltak!

::

Search

  XML Feeds

Online manual generator
 

This collection ©2022 by Balazs Fejes

Contact | Help | b2evolution skin by Asevo | Advanced CMS