« Smartphone? | Közérdekű » |
5 dolog
CDColt meghívott ebbe a blogos játékba, röviden összefoglalva: 5 személyes dolgot meg kell osztani magunkról, amit a blogolvasók nem tudnak rólunk, majd 5 másik embert meghívni a játékba.
Ez persze nem könnyű dolog, mert így 4-5 év blogolás után amit meg akartam osztani a világgal, valószínű már leírtam valahova. Ezért most olyan dolgokat szedtem össze, ami teljesen személyes, és mások számára valószínű teljesen érdektelen dolog.
- Gyakran nem tudok elaludni este, forgolódok-kínlódok órákon át, főleg amikor valami kreatív ötlet vagy munkahelyi gond foglalkoztat. Ilyenkor zenét szoktam hallgatni (akár hajnalig), amitől lenyugszik az agyam.
- Utálok jó zenét a vége előtt kikapcsolni. Ha a kocsiban hallgatunk valamit a családdal, szépen lassan le szoktam halkítani a számot kikapcsolás előtt, amikor gyalog közlekedem, akkor pedig be szoktam lassítani az utcánkban, meg néha megállok a kapu előtt, amíg befejeződik rendesen a zene.
- Mint minden igazi férfi, rettenet rosszul tűröm a betegségeket, még egy náthától is haldoklom. Külföldön lenni betegen pedig rettenetesen utálok. Mindig szoktam 6-7 gyógyszert vinni magammal az egy napnál hosszabb utakra.
- Teljes mértékben alkalmatlan vagyok bármiféle sporttevékenységre, teljesen suta vagyok mindenhez. Gyerekkoromban például egyszer úgy zúztam össze a fejem, hogy a tornaórai tigrisugrás során nagy lendülettel továbbugrottam, és lefejeltem a falat. Viszont korlátlan ideig bírok gyalogolni, szerintem a sok gyaloglás miatt nem híztam el eddig csúnyán.
- A játékban sokan írnak híres emberes élményekről - nekem talán az értékelhető sztori, hogy telefonon beszéltem már Stallone-al. A cég első projectjei között volt az ő weboldala (vagy 5 éve), és volt szerencsém telefonon megbeszélni a dizájn igényeit vele személyesen. Gusztustalanra sikerült az oldal egyébként, az igényeknek megfelelően, de stabil, J2EE, MVC alapokon fut...
Huhh, ez nehéz feladat volt, most akkor továbbadnám a meghívást: Mr. A, Giant, Nyenyec, Mivanvelem, Konnektor
3 comments
Ami az 1. pontot illeti: a vérnyomásod rendben van? Nem szokott magas lenni? Egy kollégámnál hasonló tünetek voltak emiatt. Esetleg bedobhatsz egy sört ilyenkor lefekvés el?tt?
A 2-3. pontban rokon lelkek vagyunk.
Hmmm… Érdekes amit a zenér?l írtál. Én sem szeretem egyb?l kikapcsolni, inkább lehallkítom. Stallone ilyen részletekbe is beleszól(t)? Egyébként mi a site URL-je?
A Sly site: http://sylvesterstallone.com/
Mar nem mi tartjuk szerencsere karban a tartalmat rajta. Egyebkent hobbikent fest is Stallone, es a sok “erdekes” szin mind az o utmutatasa alapjan lett kivalasztva.