Ahogy ígértük, sikerült péntekre a második műsort összehozni, bár hajnali kettőig hegesztettem :-)

A mai adás tartalmából:

- Múmiák Budapesten
- Bio meg organikus kaja
- Iskolakezdés
- Regényeket ajánlunk

Leszedni, hallgatni, subscribe a podmediaradio.blogspot.com oldalon.

Régóta hallgatok mindenféle podcast műsort, és mindig is foglalkoztatott, hogy milyen technikai kihívásokkal járna egy ilyen elkészítése.

Külön szerencse, hogy a feleségem - újságíró háttérrel - szintén kedvett kapott a témához, így kevesebb gonddal járt a tartalom létrehozása, és vacakolhattam a technológiával :-)

Szóval, összehoztunk egy "talk radio" jellegű podcastot, hallgassatok bele. Innentől hetente tervezzük az epizódok gyártását, és remélem egyre jobb lesz.

Ha nem találjátok kínosan rossznak, javaslom, hogy barátnőknek, feleségeknek mutassátok meg az adást. Egyrészt remélhetőleg számukra is fogyasztható a tartalom, másrészt így egy magyar nyelvű példával könnyebb elmagyarázni, hogy mi is ez az egész podcasting dolog.

Egy későbbi bejegyzésben majd leírom itt, hogy hogyan sikerült összepakolni az műsort.

Itt az adás oldala, ahol hallgatni, letölteni, ilyesmit lehet.

Londonban kipróbáltam az új Pepsi Max Cino üdítőt - nekem tetszik.

Enyhe kávés aroma, kólában, szerintem finom.

London, indiai étterem, tegnap este.

Most értem vissza Angliából - nekem az angol utak fénypontja mindig az indiai éttermek látogatása. Reméljük üzlet is összejön, de a csirke miatt már megérte...

Érdekes témát vet föl Kristóf a Zenagement blogban, tippek, hogy hogyan váltsunk "személyiséget", a munkahely meg az otthon között.

Nemrég gondolkodtam ezen, én pontosan a másik irányba próbálok elmenni, jobban integrálni a különbözó "nézeteket" amit a külvilág fele mutatok, meg ahogy megélem a dolgokat.

Szerintem a mai világban nem is lehet igazán határokat húzni, a munka úgyis belefolyik az estékbe, hétvégékre, és a magánéletben történő dolgok is hatnak a munkahelyi dolgokra.

Néhány példa:

Fontos, hogy a feleségem tudja otthon, hogy azért vagyok ideges, mert mondjuk egy idióta felhúzott rettenetesen a cégnél, vagy ügyfél okoz probémát. Hiába próbálnék nem foglalkozni a munkahelyi problémákkal, ott marad a felszín alatt, és otthon is az apróbb dolgokra is sokkal érzékenyebben reagálok.

Ha bármiféle probléma van otthon a gyerekekkel, vagy akár mint pár hónapja, a kiskutya egész éjjel sírt, akkor másnap tuti kevésbé tudok koncentrálni a munkára, hiába próbálok nem gondolni az otthoni dolgokra.

Nem csak a munkahelyi meg otthoni személyiség van persze, hanem még számos:
- A szüleim, család hogy lát engem, és hogy viselkednek velem
- A blogomat olvasó, szinte csak online kapcsolatban levő blogolós ismerősök is egy más képet látnak
- Szomszédok felé mutatott kép

Mind-mind kicsit más szemszögből látnak. Emiatt picit szürreális élmény az, mikor ezek a különböző dimenziók találkoznak, például:
- találkozom kollegáim társaságában az anyámmal
- az anyósom elolvassa a blogom
- behozom a gyerekeim a munkahelyemre (imádják a csokiautomatát meg a táblámat a szobámban)
- otthon hív fel az ügyfél

Szóval szerintem ezeket úgy lehet a legjobban megélni, ha próbálok egy egységes személyiséget láthatóvá tenni az összes dimenzióban. Ennek a legjobb módja például a blogom tartalmát úgy belőni, hogy egyrészt lefedjem vele a főbb vonulatokat az életemben (család, munka, hobbik, problémák), másrészt ne okozzon kellemetlenséget, sértődést egyik dimenzióban sem.

Ezen kívül próbálok nyíltan beszélni a (releváns) témákról minden környezetben, nem játszom például a szigorú főnököt, mikor a kollegák pontosan tudják, hogy ha hazamegyek a leszúrós meeting után, akkor otthon előveszem a Super Mariot a Nintendon, és játszom, mint egy ötéves. Ugyanígy, habár jó kapcsolatban vagyok a szomszédokkal, és kedvelem őket, nem játszom a nagy barátkozós-összejárós figurát, mert én alapvetően nem vagyok társasági ember a családban, munkahelyen sem.

Nyilván ez egy picit kötéltánc, pédául lehet, hogy nem mindenkit érdekelnek a hülyeségeim a cégnél, és mellékhatásként kicsit kevésbé fókuszált, illetve egyáltalán nem drámai a blogom, de nekem így megfelel. Amúgy is, ilyen vagyok :-)