Majd még írok biztos sokat a Flip Mino HD kamerámról, de ízelítőnek:

Jól eltalálták a csomagolást. Belül is pont olyan a doboz kialakítása, mint az iPhone megoldása.

Nekem az Onyxról elsősorban a "Slam" című klasszikus jut eszembe, de van ilyen étterem is. Elmentünk a Vörösmarty térre, és kipróbáltuk Ákos és Angelday urakkal a 3000 forintos ebéd menüt a héten. Vártam is, hogy kikerülnek a rendes kamerával készült fotók, de valószínű a parkolással kapcsolatos kellemetlenség elvette a plastikmedia lendületét.

Röviden összefoglalva: igen jót ettünk. A kenyerektől, házi jegesteától kezdve jól éreztem magam. Előételnek marinált sült paprika volt, kis pirított kifli karikákkal, juhsajttal, rukkolával, jól nézett ki, és kellemes, harmonikus íze volt az ebből összerakott falatoknak. A főételként választott almapürés marhafartő finom volt, egyedül a kicsit nyers érzetű krumpli zavart a köretben. A rétes tésztalapok habkönnyű túrókrémmel ízlettek nagyon. Ez a 3000 forint (plusz a tea) nekem nem fér bele gyakran a költségvetésbe, de időnként biztos megyünk még.

Kellemes hétvége volt, csütörtöktől kezdve jó kis programokkal:

- Latin Gitár esten voltunk a Corners Pubban
- Képregénybörzén voltunk Újpesten
- Retro videojáték kiállításon voltunk a Csokonaiban

Összefoglaló:

Lassan jövünk kifele a szigorú télből, és jön a tavasz meg a napsütés meg a vidámság. Igaz, a válság még mindig brutális hatással van az életünkre, de gondolom előbb-utóbb ezt is megszokjuk.

Ennek a szellemében hadd adjak néhány tippet vidám dolgokra:

Eastbound and Down
Az Eastbound and Down egy új HBO-s sorozat, egy lecsúszott baseball játékosról szól, és rettenetes vicces. A karakterek szerintem nagyon jók, és a kábeles sorozatok hagyományait követve nem igazán próbálnak gyerekbarát és politikailag korrekt szövegezést készíteni, próbáljátok ki mindenképpen.

The Adam Carolla Podcast
Adam egy, valószínű az amerikai közönség számára ismert, b-vonalas rádiós műsorvezető volt. Most rádöbbent, hogy tulajdonképpen az internetet is lehet használni hülyeségre, és lassan két hete tolja a napi egy órás adásokat. Olyan az anyag, hogy útközben már nem is merem hallgatni, mert nem bírom ki hangos röhögés nélkül. Egy erőteljes alaphangulatot ad a műsornak a sok, elsősorban testfunciókra épülő poén, de emellett jó kis interjúk vannak mindenféle komikusokkal.

Thru-You
Egy Kutiman nevű művész fogott vagy 50 youtube videót, és valami elképesztően pontos munkával csinált belőle 7 darab nagyon jól működő számot. A videókat is vicces végignézni, de érdemes utána letölteni a zenéket. Akkor hallani igazán, hogy a youtube összefüggés nélkül is teljesen hiteles, működő zene ez.

Biznisz okok miatt kicsit kapkodóssá vált a Superbowl élményem, nem tudtam olyan mértékben kiélvezni az amerikai foci döntőt, mint ahogy terveztem. A meccs vasárnap éjfél után kezdődött, 4 órás hosszúságra lehetett számítani, nekem meg reggel 5:00-kor kellett kelnem, és a reptérre autózni.

Szerencsére sikerült végignéznem a döntő minden percét, anélkül, hogy bárki lelőtte volna nekem az eredményt. Az első félidőt élőben élveztem végig, aztán az EyeTV tunerrel rögzítettem a maradékot. A felvétel végével a szoftver szépen iPhone kompatibilis formára hozta a műsort, reggel gyorsan beszinkronizáltam a telefonom, aztán a reptéren meg a gépen szépen végignéztem a második félidőt az iPhone-on. Éljen a kiforrott Apple média élmény :-).

Két éve követem az amerikai futball meccseket, és bár meg tudom érteni, hogy nem mindenkinek jön be a szaggatott, 30 másodperc akció - 3 perc leállás játékmenet, nekem a kedvenc sportommá vált. A Superbowl talán a legnagyobb médiaesemény az amerikaiak számára, és olyan szempontból is érdemes nézni, hogy erre a 4 órára maximálisan be van sűrítve az amerikai szemléletmód minden főbb eleme. Érdekes és tanulságos innen magyar szemszögből megfigyelni a hatalmas különbségeket.

Néhány ízelítő abból, ami a konkrét sporteseményen kívül a program része volt:

A meccs előtt jópár órás műsor ment, amiben alaposan bemutatták a csapatok történetét, drámáit, sikereit, és hogy mit jelentene számukra a Superbowl győzelem vagy vereség. Jobban megismerve a csapatokat nem igazán lehet hidegen, kívülállóként megfigyelni a meccset, valahogy mindenképp átérzi a küzdelem súlyát az ember. Régi játékosok, interjúk, nagy pillanatok, és szépen megismerhető a csapatok egyéni karaktere.

Részletes ismertetők voltak a főbb játékosokról, életükről, történetükről, rengeteg személyes részlettel. Nyilván abszolút manipulatív módon, profi eszközökkel lett mindez megcsinálva, de ez szerintem nincs ezzel semmi gond. Az egyik játékosnál például interjúval, összefoglalóval mentek abba bele, hogy elveszítette édesanyját, ezen hogy próbál túljutni, és hogyan éli át emellett a sikert. Fel lehet háborodni a nyilvánvalóan drámát fokozandó vájkáláson, de ugyanakkor én is csak néhány hónapja veszítettem el édesanyám, és nem bántam, hogy valamiféle mintaként megmutatják, a mély szomorúság mellett szedjük össze magunkat, és dolgozzunk tovább a sikerért.

A meccs elején a pályán felsorakoztatták a januári sikeres kényszerleszállást végrehajtott repülőgép személyzetét, és köszöntötték őket. Ennek egyfelől semmi értelme nincs, egy sportmérkőzésről van szó, mit keres itt egy ilyen híradós téma? Másfelől teljesen irígylésre méltó, hogy ilyen óriási tévéközönség előtt értékelik ezt az egyértelmű módon kiemelkedő teljesítményt. Én például nem is tudom hirtelen, milyen magyar teljesítményre voltam büszke legutóbb.

A himnuszt egy Jennifer Hudson nevű duci fekete énekesnő adta elő, aki egyértelműen arról a legismertebb, hogy nemrég a családja több tagját brutálisan meggyilkolták. Íme egy hír a Superbowl után: "Singer Jennifer Hudson triumphs at Super Bowl after tragedy". Kicsit fel is lehet háborodni, hogy végeredményben a Superbowl alatt leadott méregdrága hirdetések érdekében kihasználnak ilyen személyes tragédiát, de azért én feltételezem, hogy az énekesnő is sikerként élte meg az eseményt.

A félidőben adott koncert nálam kicsit verte a lécet. Bruce Springsteen sajnos egyáltalán nem tud énekelni, és rossz nézni, hogy kínlódó arccal próbál üvöltve dallamos hangokat kiadni. Ugyannkor a Born To Run számát kedvelem, és tagadhatatlan, hogy mint aktívan politizáló Obama támogató, az amerikai életelveket gyakran megéneklő zenész, teljesen beleillett a pillanatba. Az nagyon durva, hogy a félidőben leadott koncert idejére beengedik a közönséget a pályára, kemény logisztikai munka lehet a háttérben.

A meccs maga nagyon jó volt, rengeteg izgalommal, fordulattal, nagy jelenetekkel. Amerikai focit már itthon is lehet látni élőben, de lesz-e valaha valamiféle hasonlóan pozitív nemzettudat? Milyen jó lenne, megcsinálnánk az amerikai giccs nélkül, kicsit több ízléssel, de hasonló büszkeséggel.

Még van pár hely, szóval érdemes most regisztrálni a nagy kétéves szülinapi meetup bulira!

Ezúttal lesz egy ezres belépődíj, amiért jár egy welcome drink. Érdekes előadások, és utána reggelig buli a Merlinben.