« DC - New 52 | Heti multimédia áradat » |
Jesolo Gastro
Habár a strandolást is kedvelem (inkább olvasás, zenehallgatás, mint úszás), a nyaralás fontos témája nálam a kajálás. Ebben az évben úgy érzem igazán eljött a közösségi ajánlások ideje, és nagyon sok gasztro élményt sikerült begyűjteni 4square ajánlások alapján.
Gyakorlatilag minden nap 4sq-n ajánlott helyekre sétáltunk el, egyetlen csalódásba futottunk bele, egy Velencében erősen ajánlott fagyizó tűnt olyan gagyinak, hogy inkább továbbálltunk egy szimpatikusabba. Minden más erősen ajánlott étterem pozitív élmény volt.
Első nap egy 15 perces séta után lukra futottunk, mert az étterem térképen bejelölt pozíciójában kizárólag magánházak voltak, a helyiek pedig nem tudtak semmit a kinézett helyről. Szerencsére eszembe jutott rákeresni a hely nevére Google Maps-en, és így 150 méterre kb. megtaláltuk az Al Vecchio Violinot. Itt egy korrekt, egyszerű, rendkívül gyors, és gyerekbarát konyhát találtunk - a pincér rutinosan vette, hogy a fiam a steaket sült krumplival kéri az alapértelmezett zöldségek helyett. A Fritto Misto bőséges és ropogós volt, helyes kis rákokkal, akik fekete szemükkel nézték, ahogy pusztítottam a kaját.
Másnap sikertelenül jártunk az Alla Grigliata étteremmel, mert dugig volt, de foglaltunk asztalt a következő napra. A B-tervként választott Don Claudio igazán gasztro élmény volt. Dizájnos tálalás, ötletes ételek, szép környezet, és csak másnap vettük észre a "featured in Michelin Guide" logót az ajtaján :). Kaptunk egy bónusz előételt, a pestos, paradicsomos, mentás, mozzarellás görögdinnyét otthon is reprodukálni fogjuk. A saját táljában vajon gőzölt hal isteni volt, a desszertről az otthoni Babel Delikat jutott eszembe. A fiam steakje is ütött.
A foglalást igénylő Alla Grigliata egy trendi grillbüfének néz ki, vidáman füstölő grillpultokkal. Egészen bizarr kinézve látni, ahogy a garázsban hegesztik a húsokat. Imádtuk a felvágottas, szalámis előételt, és a hét legintenzívebb élménye volt nekem a grill tál oldalassal, kebabbal, sült kolbásszal. A köret grízből készült polenta máshol is visszatért, szóval lehet az valami helyi sajátosság.
Velencében a tömegtől kitikkadva egy remek éttermet találtunk 4sq-n a Rialto híd tövében. A Bancogiro volt talán a legdrágább éttermünk a héten, a legkisebb adagokkal, de nem maradtunk éhesek a végére. A ropogós seabass tényleg ropogott, a gyümölcsös szósz és a csillagánizs pedig remekül kiegészítette. A vacsorát könnyebbre vettük az Oasi del Panino könnyű fehérkenyérből készült, gazdagon pakolt szendvicseivel.
Az utolsó 4square keresésünk egy pizzéria volt, és sikerült megint jót találni. A Da Pino étteremben a méteres meg 50 centis pizzák adják az egyedi ízt (Pizzalonga), amit aztán az asztaltársaság oszt szét egymás között. Egy nagyon kedves magyar pincér segítkezett nekünk végig, sőt, hozta a tulaj speciális picante olaját, amitől mégjobban ütött a pizza. Szerencse, hogy a helyieknél előbb szoktunk vacsorázni, mert míg 8 körül még találtunk asztalt, utána már dugig volt az étterem.
Egy hét alatt sokmindent megettem, mi? Szinte mindenhol halat választottam, és próbáltam minden nap futni 6-8 kilométert a parton, holnap reggel azért mérek egyet, hogy hogyan módosult a súlyom a nyaralás alatt.
2 comments
Nem lehet állandóan odafigyelni, kellenek a pozitív élmények is. Jól tetted, hogy ettél, ráadásul jókat ettél, egészségedre!
Sziasztok:) Rendes tőletek hogy azt mondtátok hogy egy kedves magyar felszolgáló szolgált ki titeket a Pinoba :) és véletlen hogy pont megtaláltam ezt a cikket mert én voltam aki kiszolgált titeket:) a nevemre rákerestek igy facebookon megtaláltok:) Zvara Dániel