Mamma Mia

Tegnap jó fej akartam lenni, és elmentem a feleségemmel a Mamma Mia! című filmre a Sugár moziba. Számítottam rá, hogy nem fogom élvezni a filmet, de gondoltam ennyi belefér még, örülök, ha a feleségem jól szórakozik. Kedves olvasó, ne kövesd el ugyanezt a hibát!

A film minden perce kínosan rossz volt számomra. Az, hogy csúnya, idiótán viselkedő, sérült módjára mozgó nők kétpercenként borzalmasan dalra fakadnak, lehet valami jószándékú, de félresikerült performance része. De hogy minden, ami idegesítő lehet egy nőben, ilyen koncentráltan, másfél órán át az arcomba nyomják, még most is rosszul vagyok tőle. Az első percben előkerülő, sikongatva örülő legjobb barátnők jelenettől kezdve, a vicces ruhákba öltöző, majd ágyon ugrálva táncoló öreg libákon át, egészen a záró, ősszesen négy darab romantikus beteljesedésig, egyszerűen nem hittem a szememnek.

A női lét ilyen mélységeit NEM AKAROM a nézőtéren SEM átélni. Fejest ugrunk egy lelki ridikülbe, könyékig turkálunk az érzelmi tamponban. Ahogy nem engednek be gyerekeket egy korhatáros filmre, a nézőtérre nem szabadott volna férfiakat beengedni. Követelem, hogy vezessék be a "csak csajoknak" korlátozást a magyar mozikban!

Hiába értünk későn haza a moziból, még meg kellett néznem egy rendes filmet is, hogy kicsit legalább átmossam az agyamat a borzalmak után. A felhalmozódott DVD készleteimből egy koreai háborús témájú filmet választottam, az Oldboy rendezőjének egy korábbi művét, Joint Security Area címmel. Habár a film egyáltalán nem volt akciódús, a komoly téma (a kettészakadt Korea), és a véres lövöldözős jelenetek kicsit visszaadták az életkedvemet.