Category: "Szoftver"
iPhone
Sokan megosztották a véleményüket az új Apple iPhone ügyén. Nekem nem az a kérdés, hogy veszek-e, hanem hogy mikor.
A tegnapi bejelentés során gyakorlatilag minden fontos dolgot említettek, amit én a korábbi telefonjaimból hiányoltam - 3.5-es headphone jack, gyönyörű nagy screen, iPod szoftver, kamera, wifi, bluetooth A2DP, push mail, remek alkalmazások, okos operációs rendszer. Lehet, hogy problémás lesz az első verzió, meg instabil, meg karcolódik a képernyője, de mindezt simán elnézem neki, szerintem tényleg szinte forradalmi újítás a Smartphone piacon.
Az is érdekes, hogy még az USA bevezetésig is van fél év, jó lesz nézni, hogy a piacon most jelenlevő cégek hogy próbálnak felzárkózni amíg még nem késő. Elvégre miért venne az ember például Nokia Music telefont, ha lehet iPod telefont is kapni :-)
A verseny pedig jó dolog.
Smartphone?
A hétvégére kölcsönkaptam egy kedves kollégától egy Windows Mobile 5 alapú telefonkészüléket. Abszolút mindenféle előitélet nélkül álltam a géphez, pár hete már szemezek néhány Windows Mobile telefonnal, és a képességeik listája teljesen izgalmas volt számomra.
Röviden talán úgy tudnám összefoglalni az élményeket, hogy a telefon meg a WM5 együtt valami katasztrofálisan rossz.
A hardver főbb problémái:
- Nekem alapprobléma, hogy a telefon headset aljzatának saját 2.5-es jack kiosztása van, nem lehet jó minőségű fülest beledugni. Minek a Windows Media lejátszó bele, ha nem jön ki szép hang úgysem? Számos jó megoldás van, a Sony headsetem már eleve jó minőségű, de a mikrofon felett be is lehet dugni saját fülhallgatót. Más készülékhez is adnak átalakítót legalább.
- A kamera rettenet rossz képet csinál az 1.2 Megapixel ellenére, zajos, homályos, felismerhetetlen színek, rosszabb mint a 320x240-es első digi kamerám. Ha raknak bele kamerát, akkor lehessen használni, nem? A kamera szoftver is gusztustalan és rosszul használható ráadásul.
- A digitizer folyton elromlik, nehany óránként újra kell kalibrálni a screent, különben folyton odébb érzékeli a tollat. Emellett nem folyamatosan érzekeli a nyomást, a rajzprogramnal jól lehet látni, néha van vonal, néha nincs…
- A kurzor gombok formája, mérete meg elhelyezése talán a lehető legrosszabb, szinte csak körömmel, erős nyomással lehet mozgásra bírni.
- Alul van a PDA toll behelyezve, tehát nagyon könnyen kiesik, és olyan formára van csinálva, hogy vacakolni kell, hogy bepattanjon.
- Standard miniUSB helyett saját USB csatlakozója van, és nem tölt USB-ről, külön be kell dugni áramba.
Windows Mobile 5 tapasztalatok:
- 400 Mhz ellenére lassan nyílnak meg appok, tolerálható de lassú a használat során
- A Program Manager felület meg a Start menü használható, de jónak nem mondanám.
- Minden beallitás kínlódással jár, pl. GPRS kapcsolatnál nem jelzett vissza semmi részleteset (rossz passwd például), hanem csak “error”.
- Az “x” gomb nem csukja be az alkalmazásokat, csak ilyen minimalizált állapotba kerülnek - elméletben gyorsabban lehet taskot váltani, es amikor kell, intelligensen majd felszabadítja a memóriát, de a gyakorlatban csak beragadnak dolgok és resetelni kell a telefont…
- A filesystemben ide-oda rengeteg szemét kerül, telepítéskor, alkalmazások használatakor (böngészés közben mindenféle log fájlt találtam, fent marad alapból az installer cab), és egyéb szemetek mindenütt, mint a “nagy” Windows (program files, document and settings, my documents, minden van szanaszét).
- Bluetooth kapcsolat egyszerűen nem jött össze Mac géppel, meg sem találta a telefont, és viszont, pedig mindenki discoverable állapotban volt. Eddig minden eszközzel könnyen sikerült pedig(UIQ, Series 60, Palm, Walkman telefon, etc.).
- Internet Explorer rettenetesen jelenít meg oldalakat, és a Flash player telepítése után sincs a legtöbb Flash objektum megjelenítve (pl Odeo player).
- Opera Windows Mobile sokkal jobban műkodik, ügyesen újrarendezi és leegyszerűsíti az oldalat, viszont fizetős
- Listákban (pl contactok, fájlok) nem lehet egyszerre több elemet választani, tehát például csak egyesével tudok contactot törölni.
- Manapság szinte minden telefonon alapnak tekinti az ember a J2ME futtató környezetet, ezért például minden telefonomon remekül megy a GMail mobil kliens. Itt mindenféle trükkös módon kellett telepíteni az IBM-es J2ME környezetet, és abszolút nincs a shell-be integrálva (külön launcher alkalmazásból kell a Midleteket telepíteni, futtatni). Le is fagyott a GMail és nem volt jó használni.
Azért leírok ide pár pozitív élményt is:
- Legnagyobb megdöbbenésemre a Direct Push email különösebb vacakolás meg konfigurálás nélkül működött, be kellett az ActiveSync-en állítani az Exchange adatait, és ment “magától” minden. Akinek konkrétan levelezésre kell egy WM 5-ös készülék, és cégnél Exchange van, akkor ez olcsóbb megoldás, mint egy BlackBerry.
- Habár a Flash player nem ment a podcast oldalamon, de az mp3-at szépen letöltötte és lejátszotta a gép.
- Az ActiveSync tényleg rendesen szinkronizál Outlookkal, de csak azzal.
- Wifi jól működik, gyorsnak tűnik. Nem volt túl bonyolult bekonfigurálni (tehát csak 5 percet szívtam 2 különböző alkalmazásban).
- Mobipocket eBook olvasó remekül megy rajta, csak ki kell kapcsolni a ClearType font elmosást, mert rettenet csúnya. Tényleg szenzációs érzés, ha egy könyvespolcnyi adag eBook ott van az ember telefonján.
- A NewsGator Online-al szinkronizáló NewsGator Go RSS olvasó alkalmazás teljesen jól működik, de fizetős, és nekem a free J2ME változat jobban is tetszik.
A hardver problémák persze az adott gyártó meg modell problémái, és biztos ennek a darabnak egyedi problémái vannak, de nekem ez az egész Windows Mobile OS meg kínai-tajvani telefongyártó kombináció sokkolóan rossz. Szívesen kipróbálnék egy Palm Treo-t Windows Mobile alapon, mert állítólag sokat javított a Palm maga a felhasználhatóságon, meg gondolom jobban figyeltek az összeszerelésre meg ilyesmire, de ez így folyamatos horror.
A “Smartphone” piacon a legutóbbi Symbian alapú SonyEricssonokról is sok rosszat hallani (rendkívül lassú UI, fagyogat), a Nokia Series60-at ki nem állhatom, a PalmOS pedig már vagy 7-8 éve idejétmúlt.
Egyedüli komolyabb opció szerintem a BlackBerry, amihez viszont a Push mail szolgáltatás drága, és habár már megjelent az új BBerry modellekben a media lejátszó meg a kamera, azért abszolút levelezés központú az oprendszere.
Szóval nagyon örülnék egy Apple okostelefonnak (amiről semmit sem lehet még tudni, de tele van ezzel kapcsolatos pletykákkal az internet), vagy egy rendesen összerakott Windows Mobile készüléknek is. A legbosszantóbb, hogy pár apróság kellene csak ahhoz, hogy egészen pozitív élmény legyen a WM - szerintem a Zune mintájára hagyjon fel a külső partnerek bevonásával a Microsoft, és készítsen saját hardvert…
XBOX360 itthon
Habár én március óta lelkes xbox360 tulajdonos vagyok, örömmel
vettem, hogy végre itthon is elkezdték hivatalosan forgalmazni ezt a "következő generációs" játékgépet. Ráadásul nem csak a dobozhalom jelenik meg a MediaMarktokban, hanem a Microsoft egész komoly marketingkampányt bevet az ügy érdekében.
Ezt a fotót az Árkádban csináltam, legalább 10-12 játszató demó gép volt kirakva. A játékok szerintem elég impresszívek ahhoz, hogy innentől sokan megpróbálják beszerezni karácsonyra.
Egyébként itthon szerintem nem a PS3 meg a Nintendo Wii lesz ennek remek készüléknek a versenytársa, hanem az összepakolt PC warezolt játékokkal. Maga a készülék meglehetősen drága, de megfizethető sok család számára (100e a Core lebutított verzió, illetve 120e körül van a Premium csomag egy játékkal). Ennyiből nem lehet csúcs videokártyás játék PC-t összerakni.
A gond a 16 ezer forintos játékokkal van. Én havonta jellemzően egy játékot veszek valamilyen platformra, ez a játékra jutó időmet ez általában le is fedi (azért mindig vannak felhalmozódott régebbi játékaim, ha épp nem lenne elég az új). El tudom képzelni, hogy egy ráérősebb, játékmániákus fiatalnak 3-4 játékra lenne ideje egy hónapban, amit a másolt warez játékokkal ingyen kitölthet. XBOX360-on ez vagy 60 ezer forint is lehet.
Én jobban értékelem, hogy nem kell a különböző hibás törésekkel küzdenem, meg lekapcsolni minden extrát, hogy elfogadható sebességgel fusson a játék a gépemen, meg nem kell folyton a különböző driverekkel küzdenem.
Berakom a játékot, és az ugyanúgy megy, mint a világ leggazdagabb emberének a vadonatúj xbox gépén, és ez még így megy vagy négy évig (4-5 év a konzolok kifutási ideje kb.). Szóval a havi 1 játék belefér, főleg, hogy nagyon sokat ki lehet próbálni az Xbox Live szolgáltatásról letöltve vásárlás előtt. Gondolom hamarosan így egy év után beindul a régebbi sikerjátékok olcsóbb kiadása, és ráadásul már párezer forintért lehet kapni jópofa Xbox Live Arcade játékokat.
Az xbox360 demo gépek mellett láttam egy lefüggönyözött Gears Of War fülkét is. a Gears ezen a héten jön ki itthon, és az eddigi kritikák alapján ez is lehetne az év játéka.
Akit érdekel, később tervezek még részletesebben beszámolni az eddigi élményeimről, aki pedig már vásárolt, küldje el nekem a GamerTag-jét.
Google Code search
Azért jó érzés, hogy az új Google Code Search cucc megtalál kódot tőlem is a kibertérben.
Leopard wish list
Hétfőn kezdődik az ezévi WWDC - Apple fejlesztői konferencia. Ez lesz az első esemény, ahol az új OSX verzió, a Leopard bemutatkozik. Itt egy kis lista, hogy mit szeretnék látni az új oprendszerben (illetve a hozzá adott alkalmazásokban):
- DVD Player - a jelenlegi OSX DVD lejátszó alkalmazás szerintem egy ótvar szar. Utazáskor meg otthon is gyakran használom a Powerbookot filmnézésre, de a DVD player alkalmazás kb. 5%-át tudja a jobb Windowsos DVD lejátszók képességeinek. Minimum elvárnék egy Dolby Headphone opciót.
- iTunes - lejátszott podcastok automatikus törlése, meg lassan már újragondolhatnák a navigációs megoldást is, ez a lista dolog kezd rendkívül limitált lenni sok podcast fogyasztásához.
- Parallels beépítve - vegyék meg a céget, ne kelljen külön fizetnem a virtualizációs szoftverért, ha áttérek Inteles Macbook gépre.
- Mail - ne szinkronizálja automatikusan az Exchange public foldereket
- Quicktime - ne kelljen külön fizetni a full screen lejátszásért, milyen gáz már így
- Front Row - tudjon navigálni a merevlemezre rippelt DVD folderek között
Nektek mi kéne?
Playstation Spot
Ha már ittragadtam Londonban a hétvégére, kipróbáltam ezt az új Playstation Spot szolgáltatást. Néhány helyszínen, mint például a Kings Cross pályaudvaron, ilyen hotspot szerű szolgáltatást nyújt a Sony, ahol az unatkozó, de "hip és trendy" utazó előveheti a PlayStation Portable játékgépét, és letölthet demókat, zenét, filmbemutatókat a PSP-re.
Pár percbe került, míg megtaláltam a szolgáltatást a pályaudvaron - először valamiért egy oszlopot kerestem, úgy gondoltam, hogy valami marketing felület is lesz a szolgáltatáshoz. Végül rátaláltam erre:
A két "fotelben" szerintem beépített emberek, ott volt rajtuk a Contractor feliratú security badge, amivel dolgozhatnak az állomás területén. A srác gondolom segítséget nyújtott a PSP-vel rendelkező érdeklődőknek, a csaj meg a fehér trendy PSP-n nyomogatott unott fejjel.
Amíg én arrafele voltam, rajtam kívül senki nem érdeklődött, a beépített emberek is inkább aludtak a fotelben. Fel sem tudom mérni, hogy hány ember mozog keresztül a pályaudvaron naponta, PSP-vel a táskájában, de pártíz biztos.
Amikor leültem a szabad fotelbe, azonnal coolnak és trendynek éreztem magam, ahogy elővettem a menő Logitech(tm) kemény tartóban hordozott fekete PSP(tm) eszközöm, a trendy színes srác és a trendy fehér PSP-s csaj mellé.
Mivel semmiféle felirat vagy szöveg nem közölte, hogy hogyan kéne a Spotot használni, először megpróbáltam egy új Infrastructure típusú wifi network kapcsolatot létrehozni. Mivel volt vagy 5-6 wifi hotspot a pályaudvaron, ezzel elvacakoltam egy darabig.
A supportos fekete gyerek megsajnált, és megmutatta, hogy nem is ezt kell csinálni, hanem a "Game" menüpontban a "Game Sharing" opcióra navigálni, amitől mágikusan megjelent a Spoton elérhető tartalom. Szerintem vagy ezt külön funkcióként bele kellett volna rakni a PSP menübe (Browse Playstation Spot pédául), vagy esetleg ki kellett volna táblázni.
Maga a tartalom nem egyezett azzal, ami a weboldalon reklámozva volt, 4-5 dolgot lehetett csak elérni. A Loco Roco demót nem néztem, mert azt már az Internetről le lehetett tölteni, ezen kívül néhány Sony Music kiadvány 1-2 perces promó videója volt elérhető. Nyilván (remélhetőleg) bővül a választék később.
Ami viszont sokkolóan ostoba (tipikus Sony elbaszás), hogy mivel nem konkrétan zenefájlokat vagy filmeket tölt le az ember, hanem futtatandó, nem elmentett kódot (ez a Game Sharing), a letöltött tartalmat csak megnézni lehet, tárolni nem.
Egyrészt ez azt jelenti, hogy a vonatút előtt az ember nem tudja az összes érdekes tartalmat összegyűjteni, csak 1 maradhat aktív, másrészt mindez kikapcsolás után eltűnik a PSP-ről. Ejjj. Szerintem sokkal okosabb lett volna valami PSP-only wifi hotspotot biztosítani, akár kizárólag ugyanilyen promó tartalommal, de legalább hagy mentse el az ember a reklámokat meg a demókat.