A digitális bőség zavara

Akármilyen módszert is használ az ember, manapság azt lehet mondani, hogy majdnem minden filmet, zenét, videojátékot be lehet szerezni néhány órán belül. Akinek a zenehallgatás, film-, sorozatnézés, játék a hobbija, elképesztő bőséggel találja szembe magát. Nekünk itt keletebbre ez még nagyobb sokk, mint amerikai, nyugat-európai fogyasztóknak, hiszen aki 30 felett van, még biztos emlékszik a piacgazdaság előtti boltok minimális kínálatára ezen a területen.

Mit hoz magával ez a hihetetlen bőség? Az egész biztos, hogy a vágyakozás azonnali kielégítése (megjelenik kedvenc együttesem új albuma - oneclick vásárlás iTunes boltban, vagy lejön torrenten) aligha okoz akkora izgalmat, mint amikor hetekig-hónapokig kellett vadászni a piacokon a kazettára. Emlékeztek, mikor a műsorújságban meghirdetett Albumajánlat rádióadásra vártunk izgalommal két hétig? Kazetta bekészítve, még jelezték is, hogy rögzítéshez mikor kell a kazettát fordítani. Ma már a mozifilmeket megjelenésekor le lehet tölteni, a várakozásra csak akkor van szükség, ha az ember jobb minőségű kiadásra vágyik.

A bőség miatt legtöbbünk kevesebb időt fordít egy adott alkotásra, megnézzük azonnal a filmet, és jöhet a következő. Leszedjük a sláger számot, de a kevésbé könnyen fogyasztható, elmélyülést igénylő "deep cut" számok már senkit sem érdekelnek az albumról. Megtetszik egy előadó új száma? Tessék, itt az egész életműve egy kényelmes torrent csomagban. A tűzoltócsőből iszunk, ha megszomjaztunk.

A szerzői jogok kapuőrei persze pánikolnak. A lemezcégek, játékkiadók, filmcégek érzik, hogy nagy baj van. A szellemi termékek elkészítési és terjesztési költségei alapján kialakított árak már rég nem relevánsak. Miért kéne ugyanannyit fizetnem valamiért, amit nem kell legyártani, becsomagolni, utaztatni, boltban helyet biztosítani a terméknek? A teljesen mesterséges árat az emberek egyre kevésbé hajlandók kifizetni. A kalózkodás is nyilván fontos tényező. Nehezen indokolható, hogy miért vegyen meg valamit az ember sok pénzért, ha ingyen, mindenféle korlátozás (DRM) nélkül könnyebben, gyorsabban, jobb minőségben meg lehet kapni ingyen.

Emellett a termékek szubjektív értéke is jelentősen csökkent, a hihetetlen bőség miatt, a könnyű beszerzés miatt, és persze amiatt is, hogy már minden csapból zene, film folyik. Többszáz földi sugárzású, kábeles, műholdas, internetes tévé és rádiócsatorna van szinte mindenkinek elérhető áron, ahonnan ömlik ránk a tartalom. Miért adnék ki egy film birtoklásáért többezer forintot, ha nemsokára majdhogynem ingyen (fix havi költség részeként) hozzájutok, vagy megnézhetek sok más hasonló filmet addig is?

A gigászi, rettenetesen sok pénzt termelő cégek persze azonnal jogi úton próbálnak ezeknek a dolgoknak gátat szabni. Perek, lobbizás, DRM megoldások, tartalomszűrés, mindent bevetnek, hogy visszatömködjék a dzsinnt a palackba. Nyilván ez a mi generációnknak kényelmetlen. Néha jön kínos felszólító levél az internetszolgáltatónkon keresztül, meg kínlódunk az elcseszett védelmekkel, amitől a megvásárolt tartalmat nem tudjuk rendesen használni. Ugyanakkor szerintem minden piaci résztvevő számára nyilvánvaló, hogy ezzel csak időt nyerhetnek, icipici időt. Az emberek már döntöttek, kialakították a véleményüket, hogy mi mennyit ér számukra, mi az, amit egyáltalán hajlandóak megvásárolni, mi az, amit egy fix havi összeg keretében gyorsan elfogyasztanak, és mi az, ami csak ingyen kell. Ez ellen lehet lobbizni, büntetni, de előbb-utóbb a piac győz. A megszokott bőség után szinte lehetetlen mesterséges szűkösséget újra kialakítani.

A beszerzés módszereinél izgalmasabb kérdés: mit tehetünk, hogy (figyelmen kívül hagyva a jogi helyzetet) a saját örömünk, műélvezetünk ne csorbuljon?

• Ne vödörrel igyunk! Attól, hogy mindent le tudunk tölteni, ne töltsünk le mindent. Válogassuk meg (pl. barátaink, igényes webes ajánlók segítségével), hogy mit hallgatunk meg, milyen játékot próbálunk ki, milyen filmmel töltjük el a ritka szabad órákat. Nem kell minden friss release-t azonnal magunkévá tenni. Mennyi időd van egy héten filmnézésre? Hány 10-40 órás játékot tudsz végigjátszani egy hónapban? Baj, ha nem azt nézed, ami most jött ki a mozikban? Dráma, ha "lemaradsz" valami friss anyagról?
• Adjuk meg az alkotónak és az alkotásnak az időt és a figyelmet! A mai világban tényleg rettenet nehéz igazán figyelni valamire, annyi inger ér bennünket minden percben. Ha érdekel egy új album, szerezzük be(nem 100 másik albummal együtt), hallgassuk meg többször. Nekem gyakran harmadik-negyedik meghallgatásra érik meg egy album, akkor tudom értékelni a finomabb elemeit. A sláger-szerű, azonnal fülbemászó számokat bizony hamar is lehet unni. A filmeket egész más úgy megnézni, hogy közben nem beszélget az ember messengeren egy másik ablakban, és a sötét jeleneteknél nem a rossz tömörítés okozta artifactokat nézzük, hanem az alkotók által kialakított képet.
• Töröljünk szigorúan és gyakran! Szerintem ennek a digitális bőség óriási értéke, hogy több dolgot tudok kipróbálni. Belenézhetek új sorozatokba, megismerhetek új előadókat, sőt, olyan új stílusokat próbálhatok ki, ami teljesen különbözik eddigi kedvenceimtől. Ezek a próbálkozások persze gyakran úgy végződnek, hogy mégsem jön be nekem az adott előadó vagy stílus. Régi kedvenceim is néha hibázhatnak, és fáradt, elszúrt, jellegtelen album is előfordulhat náluk. Az egyértelmű teendő ilyenkor a letöltött tartalmak törlése. Az iTunes library arra való, hogy szívesen hallgatott zenék legyenek benne, nem a letöltések lomtára. Ha valami tényleg nem okoz örömet, nem érdekes, akkor szigorúan töröljük. Ezért cserébe bármit indítunk a zenelejátszónkon, jó eséllyel tetszeni fog.
• Jutalmazzuk az alkotókat! Lehet, hogy a lemezcégek, MPAA, Artisjus csak a vérünket szívó élősködőkként viselkednek, de valahogy lehetővé kell tenni, hogy az alkotók tovább tudjanak alkotni. Nyilván nem félek, hogy a sikeres, népszerű popsztárnak nem lesz több pénze a napi rendes kokó adagjára, de a legtöbb igazán tehetséges alkotó igenis rászorul arra, hogy a közönség valamilyen formában eltartsa. Például járjunk koncertre, vegyünk pólót, és ha lehet, és nem csorbul a felhasználói élmény a szennyes DRM miatt, vegyük meg a CD-t vagy emusic.com-on például a DRM mentes mp3-at. Egyre inkább az a tendencia, hogy a nagyszámú tömegekre épülő modell helyett az alkotó egy sokkal kisebb számú, de lelkesebb rajongótáborra tudja majd építeni a megélhetését. A "mecénás modell" biztos lesz még nálam egy bejegyzés témája.

Hogy röviden összefoglaljam ezt a sokmindent - saját feladatunk, hogy értéket találjunk ebben a digitális bőségben. Ne hagyjuk, hogy ez a sok alkotás elveszítse értékét számunkra!