Primavera Sound 2013

Barcelona, május 22-25: megvolt a Picasso múzeum, Gaudí épületek, fogyasztottunk tapast, paellát, ittunk tinto de veranot, de inkább a Primavera Sound fesztivál koncertélményeket osztanám meg veletek.

Helyszín:
A Parc del Fórum a tengerparton ideális, sőt idillikus helyszín lenne fesztiválra, ha nem fújna az orkán időnként a tenger felől. A legtöbb problémánk a hőmérséklet menedzsmenttel volt: a leégés és a megfagyás között ingáztunk négy napon át. Azért a tengerparti park-fesztivál tényleg látványos, impresszív élmény. 8-10 színpad között lehetett mozogni, ebből a Primavera színpadon elég bugos volt a hangosítás, de összességében jól működött a helyszín. A büfék kínálata elég vacak volt, plusz a Heineken szponzorálta az italokat, és a sört nem kedvelő tesómmal emiatt hiányoltuk a sangriás-tintós-boros standokat, de végül Jack Daniels+kóla long drink vonalon találtunk megoldást.

Koncertek, nulladik nap:
A nulladik nap nekem váratlan, kellemes meglepetés volt, négy ingyenesen látogatható koncertet láttunk. "Dry run" alapon bejártuk a helyszínt is, így az első nap már hatékonyan tudtunk navigálni. A koncertek közül a Guards unalmas nyálzenének tűnt nekem, a Vaccines vállalható rockzenét mutatott, viszont a Bots és a Delorean is nagyon bejött. A Delorean sampler-operátora hatalmas lendülettel pattogott, rázta a billentyűzetállványt, teljesen eladta az elektronikus alapokat, aztán meg az énekes-basszusgitáros játéka is bejött. Egyedül azt nem tudtam eldönteni, hogy milyen nyelven énekel, szerintem kevert bele spanyolt is.

Első nap

Az első rendes napra jó előre érkeztünk, aggódtam, hogy hosszú lesz a sor a napijegy karszalagra váltására, ehhez képest néhány perc alatt bejutottunk. Részletes projekttervvel érkeztünk, melyik koncertek milyen helyszínen, hol van idő tankolni, mikor van idő rendes kajára. Csodálkoztunk, hogy milyen sok és tiszta WC van - néhány óra múlva már folyt a húgytenger a piszoárokból, és beállt a fesztiválok normális higiéniája. A Wild Nothing koncertjével kezdtünk a Heineken színpadon, arra emlékszem, hogy OK volt, semmi különös.

Kedvenc énekesnőm, Neko Case volt a következő célpont. Mikor odaértünk, a Primavera színpadon szerelgette a cuccait, és szomorúan vettem tudomásul, hogy ő is megöregedett. A lenőtt vörös sörény alján ősz villant, béna farmer, amit húzkodott magán, meg melegítőfelső volt a színpadi ruha. Beindult a zene, a százhatvanszor meghallgatott kedvenc számok, és azt vettem észre, hogy egy istennő van a színpadon. Annyira profi volt Neko, hogy még a szél is pont ideális irányból fújta a lobogó vörös sörényt. Imádtam az egész koncertet, remek volt a zene, kedvesek a zenészek, és ilyen közelről láttam a kedvenc énekesnőm!

A következő célpont a Tame Impala volt, akik a nagy színpadot kapták, és akkora tömeg volt, hogy épp hogy odafértünk a szélére.

A fiatalos Tame Impala után visszamentünk a nyugger Primavera színpadra, ahol a Dinosaur Jr. énekese lobogtatta az ősz hajszálakat. Viszont igazán fiatalosan zúztak, volt egy csomó kedvenc számom, brutális lendület, új dal is, meg vicces Cure feldolgozás, ami szintén nagy shreddingbe fordult.

Ezután különváltunk, én az ősz arcszőr irányba mentem tovább, Bob Mould is abszolút hozta a Dinosaur tempóját. Sok kedvenc szám, remek hangulat, ez már a kisebb ATP színpadon, ahol sikerült egész közel mennem, instagrammozható fotó is készült. Tényleg nagyon rám lett tervezve a koncertkínálat a kilencvenes évek és az új, feltörekvő előadók ideális elegyével.

A Grizzly Bear helyett inkább ettünk-ittunk, talán akkor volt a Churros-körünk? Cukor cukor cukor!

A Death Grips volt a következő koncertünk, ezt közösen néztük, egészen közelről, pogózással, mindennel. Teljesen hipnotikus volt a zene is meg a fekete, brutálisan vékony és izmos rapper vagy énekes. Nagyon felpörögtünk rajtuk. Az albumukat ritkán tudom végighallgatni, de élőben fantasztikus sötét és energikus élmény volt. Spoiler: a nyugdíjas rapperek utolsó nap (Wu-tang) vacakok voltak ehhez képest.

Belenéztünk a végén a Four Tet koncertbe, de halk is volt, meg alacsony intenzitású a Death Grips után.

Második nap

A nulladik nappal ez már a harmadik bulizós napunk volt, és rövidebbre vettük a programot. Nyitásnak egy korai Kurt Vile koncert jutott, és szerintem ideális, laza indítás volt. Jó számok voltak, meg talán lendület is akadt, de talán egy kisebb helyszín jobban passzolt volna ehhez a zenéhez. A végén meglepetésszerűen előkerült egy szaxofon, amit hosszú percekig szerelgetett, előkészített az egyik gitáros, aztán persze csak zajt fújt belőle a koncertvégi zúzáshoz.

A következő előadó, Daughn Gibson volt akire felfigyeltem a Primavera Sound programban, gyakorlatilag ez csinált kedvet az utazáshoz. Ehhez képest elég vacakra sikerült a koncert. Eleve csak 35 percet zenéltek, egyetlen ilyen rövid koncert az egész fesztivál alatt szerintem. Az erősen hangmintákra épülő zene teljesen jól ment a Delorean meg a Death Grips koncerten, de itt csak lustának tűnt. A gitáros próbált valami élő hangulatot belevinni, de én kevésnek találtam. Daughn meg valamiért végig idegesítő arckifejezéseket vágott, az idétlen grimaszt legszívesebben egy állcsúcsra irányított ütéssel távolítottam volna el. A lemezeket ezentúl is kedvelem, de élőben no go.

Szerencsére a következő koncert a nyugdíjas színpadon nagyon jól sikerült. A Breeders egy az egyben előadta a legsikeresebb albumukat, a Last Splash-t, imádtam a számokat, aranyosak voltak a mamik a színpadon, a néhány műszaki hiba sem rontott az élményen. Pattogtam mint az őrült a Cannonball meg Divine Hammer számokon.

Harmadik nap

Kipihenve, újult lendülettel érkeztünk az utolsó napra. Bemelegítésnek belehallgattunk a Mount Eerie koncertbe, de nagyon áthallatszott a szomszédos színpadról a zene, és jobbnak is tűnt, ezért átvonultunk az Adam Green & Binki Shapiro előadásra, ami vidám hangulatú zene és performansz volt. Adam Green végigbohóckodta az egészet, és pár szám tetszett is.

Következőnek a The Sea and Cake koncertet választottuk, és milyen jó döntés volt. A bohóc Adam Green után különösen feltűnő volt, hogy a zenészek itt szinte egyáltalán nem néztek, szóltak a közönséghez, valami hihetetlen komolysággal foglalkoztak a hangszerekkel meg a zenével. Csodálatos volt a zene, Archer Prewitt gitárjátéka, és itt szemmel és aggyal is követni kellett az előadást, nem csak füllel.

Ennyi komolyság után ránkfért Mac DeMarco koncertje, a totálisan laza, gyakran hamis, de nagyon lendületes zenéjükkel és a fesztivál-best színpadi idétlenségükkel teljesen megnyertek bennünket. A Viceroy számra nagyon rápörgött a közönség, dobálták a címadó cigit a színpadra, hatalmas őrültködés volt. Eddig is bírtam az albumokat, sajnálom, hogy nem mentem el a budapesti koncertjükre, legközelebb nem hagyom ki!

A Meat Puppets volt az én következő választásom, akik a last.fm számlálója szerint a leghallgatottabb előadóm. Hát egyrészt nem szépen öregedtek a testvérek, másrészt a legutóbbi három albumról nem nagyon voltak számok, pedig ezeket vártam volna. Inkább régebbi számokat húztak elő, játszottak belőlük 1-2 percet, majd minden átfordult ilyen eszetlen, nehezen élvezhető jammezésbe. Érdekes volt látni őket élőben, és tudom, hogy nem szoktak ilyen best-of válogatást előadni, meg a közönség kiszolgálásával foglalkozni, de azért valami fogyaszthatóbb nekem jobban bejött volna.

Volt három-négy koncert, amit nem tudtam kivárni, de nem vagyok telhetetlen - ez a négy nap nekem hatalmas élmény volt, remélem jövőre is ennyire izgalmas kínálattal jön a Primavera Sound, én meg majd jobban készülök valami brutális széldzsekivel.