Mivel a Hármas könyvelés podcastunk szabadságon van, írtam pár gyors véleményt az elmúlt hónapok olvasmányairól.

Neal Stephenson: Termination Shock: A Novel

Még mindig nehezen tudok fikciót befogadni. A covid óta úgy érzem, annyi terhet kapunk, hogy nem tudok kitalált karakterek nyűgjeivel küzdeni mellette. Érdekes módon ez a könyv (a 600+ oldal ellenére) nagyon könnyen csúszott. Talán mert a témák teljes mértékben beleilleszkednek napjaink doom scrolling hírei közé. Fake videók, covid sokadik hullám, időjárási jelenségek, kínai kémek és megőrült vaddisznók - ez nem tudományos fantasztikum, hanem bármelyik napom manapság. A karakterek drámája meg annyira nem terhelő: minden szereplő egy vastag vonalakkal megrajzolt sztereotípia, sem értük, sem ellenük nem izgul annyira az ember. Jól szórakoztam a gondolati játékokon, és el tudom képzelni, hogy a regény minden eleme megvalósul az elkövetkező pár évben.

Howard Michael Gould: Last Looks: A Novel (A Charlie Waldo Novel Book 1)

Mit teszek, ha a YouTube algoritmus elém pakol egy film trailert, amit nem találok érdekesnek, nem tetszenek a szereplők, nem nevetek a humoron, de megtudom, hogy regény alapján készült? Természetesen azonnal megveszem a regényt, és elolvasom. A Waldo regények Hollywoodban játszódnak, és Charlie, a magándetektív, harcos természetvédő és elhivatott minimalista. A könyv van annyira lökött és vicces, hogy elnézzem neki az összecsapott befejezést. Nem estem neki rögtön folytatásnak a sorozatban, de el tudom képzelni, hogy el fogom olvasni. A filmet is meg fogom nézni, ha jön streaming szolgáltatásra, csak azért, hogy kimondhassam: könyvben jobb volt!

Haruki Murakami: Murakami T: The T-Shirts I Love

Ez nem is igazi könyv, hanem újrahasznosított újságcikkek és fotók halmaza. Néhol esszé, néhol interjú az író pólógyűjteményével kapcsolatban. Murakami persze remek történetmesélő, a telefonkönyv felolvasásából is kihozna valamit. Lehet fiatal olvasóknak el kell magyaráznom, mi volt az a telefonkönyv? Look it up! Arra a könyv azért jó volt, hogy mégjobban megismerjük kedvenc alkotónkat. Ja és 73 évesen én is ilyen jól szeretnék kinézni pólóban!

Brandon Sanderson: Steelheart (The Reckoners Book 1)

Igaz történet: Destiny videojátékban végeláthatatlan grindhoz kerestem valami háttérszórakozást. Aki nem ismeri a játékot: a felfegyverkezéshez a csaták során véletlenszerű módon dob nyereményládákat a játék. Az így nyert puskáknak változatos képességei vannak, és bizonyos képesség kombinációban sokkal jobbak az adott fegyverek, mint a többi. Ezeket a kiemelkedő kombinációkat úgy hívják: God Roll. Mivel én kényszeresen meg akarom szerezni az adott kihívásokhoz kapcsolódó kombinációkat, és a heti meg szezonális kihívásokat is ki kell pipálnom a megnyugvásomhoz, ezért vannak olyan pályák, amit mondjuk ötvenszer végigjászok egy adott héten. Ezt ép ésszel csak úgy tudom csinálni, ha közben podcastokat, webinarokat, illetve hangoskönyveket hallgatok. Ehhez találtam rá erre a random Brandon Sanderson könyvre. A destinys magyarázatom szerintem érdekesebb, mint ez sablonos szuperhősös könyv, de egynek elment. A Mistborn világa azért sokkal jobb ettől az írótól.

Ann Marks: Vivian Maier Developed: The Untold Story of the Photographer Nanny

Ez az életrajz akár regény is lehetne. Elképesztő mélységben kutatta ki az írónő Vivian Maier életét és munkásságát. Rengeteg dráma, történelem, gazdagon illusztrálva Maier fotóival. Én hobbista fotósként eleve nagyon inspirálónak találtam Vivian Maier képeit, de a nehéz életpálya feltárása segített könnyebben megérteni a furcsa döntéseit is. Sok szempontból pontosan egy mai Instragram-huszár ellentéteként működött Vivian: a fotók nem lettek sehol publikálva, sőt, a filmtekercsek döntő többsége elő se lett hívva. Remélem, nekem azért jobban sikerül rátalálni olyan emberekre, akik szívesen megnézik a fényképeimet.

Megnéztem az új Suicide Squad filmet, nem mondom, hogy igazán nagy film volt, de azért jól szórakoztam. Élveztem a poénokat, a szürreális látványvilágot, a teljesen váratlan fordulatokat. Nekem igazán mozifilmként nem működött. Amit láttam, az inkább egy hatalmas költségvetésű sketch comedy show volt. A karakterfejlődés, a motiváció elemei eléggé vastag filccel lettek rajzolva.

Ami viszont feldobta a filmet, a sok színes és lökött karakter. James Gunn bizony mélyre nyúlt a DC archívumában, és érdekes dolgokat hozott a felszínre. A film után elkezdtem egy kicsit kutatni, és egy maroknyi cikken, wiki oldalon átrágva magam sikerült beszerezni pár képregényt, amiből jobban meg lehet ismerni ezeket a karaktereket. Megspórolok időt nektek, és belinkelem, amit találtam és vettem - jó szórakozást!

Bloodsport

Kezdjük talán a főhősként szereplő Bloodsport figurával. Első megjelenése a Superman (1987-2006) sorozatban található, és várakozásaimmal ellentétben egy egész komplex történetben ismerkedhetünk meg Bloodsporttal. Van benne Vietnám, PTSD, kisebbségi kérdések, mindez egy akciódús 23 oldalas sztoriban. A bőrszínen és a fegyverhasználaton kívül nem sok hasonlóság van a filmbeli szereplővel, de érdemes elolvasni a füzetet. A filmbeli Bloodsport kis, átalakuló kütyükből rakja össze a fegyvereit, míg a képregényben teleportálni tudja ezeket a fegyvereket. Nekem a teleportos megoldás a könnyebben elhihető!

Comixology digital comic book

A Bloodsport figura később egy teljesen más formában jelenik meg a DC univerzumban. A fegyver teleportálás marad, de egy erősen fasiszta őrült veszi fel a nevet, a célkeresztben pedig Superman és kollégái az újságnál. Erős kezdés után kicsit szétesik ez a “Spilled Blood” három füzetes mini sorozat. Kicsit bonyolult volt felgöngyölíteni a szálakat: a történet az Adventures of Superman 507. számában kezdődik, aztán az Action Comics #694 viszi tovább a történetet, majd a befejezés a Superman: The Man of Steel #29-es számában található. Érdemes azért ezeket is beszerezni, hiszen az ominózus kriptonit lövés háttérsztori a filmben innen jött.

Comixology digital comic book


Comixology digital comic book


Comixology digital comic book

Az utolsó történet pedig a két Bloodsport figurát ütközteti, egy nagyon kaotikus történetben. Van mindenféle előzmény, amit kéne ismerni, hogy ez a szám értelmet nyerjen. Teljesen kihagyható ez történet, kivéve, ha ti is olyan kényszeres gyűjtők vagytok, mint én. Illetve itt vannak igazán teljesen lezárva ezek a történetszálak, talán azért meg lehet venni. Benne: hosszúhajú Superman...

Comixology digital comic book

Starro, the Conqueror

A történet fő szörnyetege az űrből jött Starro. A csillag formájú, egyszemű szörny végét könnyű kitalálni, viszont itt már több motívumot vett át a képregényekből James Gunn. A The Brave and the Bold #28 füzetben találkozhatunk először a szörnnyel, de ez egy nagyon-nagyon régivágású, kisgyerekeknek való képregény inkább. Ezzel szemben a Justice League Europe sorozatban vagy 30 évvel későbbi megjelenése egészen jó. A helyi lakosságra tapadó csillagok, meg a manipuláció itt is megtalálható. Szerintem érdemes megvenni, jól megrajzolt, jól kitalált történet. Sajnos csak ez az első szám kapható ebből a történetből a Comixologyn, de annyira nem jó, hogy drága pénzért ebayezzem a füzeteket.

Comixology digital comic book


Comixology digital comic book

Polka-Dot Man

Ez a karakter talán a legnagyobb marhaság az egész filmben, nyilván ezért került kiválasztásra. Csak hogy lássátok, mennyire alapos vagyok - megvettem egy csomó pénzért a Lego DC Super Villains játékot is, mert van benne játszható Polka-Dot Man! A képregények világában nehéz volt megtalálnom, talán egyetlen említésre méltó szereplése a Batman: GCPD egyik számában található. A számot nem sikerült külön megtalálnom, de szerencsére kapható volt a Batman: Gordon of Gotham gyűjteményben.

Videojáték


Comixology digital comic book

Peacemaker

Érdekes, hogy ez a karakter kap külön sorozatot. Mondjuk a filmben is adta magát, hogy sokkal komplexebb figura, mint a többi szereplő. Az anti-antihős szerepkör a képregényben is elég erősen előjön. Elolvasva a Peacemaker 4 kiadott füzetét, el tudok képzelni valamiféle rövidebb tévésorozatot, bár annyira nem szerethető a karakter, hogy a kb 100 oldalnál többet megkívánjak belőle. A sorozatban a családi háttér rögtön előkerül: náci háborús bűnös apa, iszonyat belső kínlódás, hogy a család nevében hősünk törlesszen. A vödörsisakos alaposan meg van zavarodva. A körütte dolgozó figurák is jól ki vannak találva, a vak repülőszerelővel, a titkosügynök takarítónővel.

Comixology digital comic book


Comixology digital comic book


Comixology digital comic book


Comixology digital comic book

Amit nem ajánlanék: Peacemaker az Eclipso sorozatban. Én megvettem és végigolvastam a releváns 13-as számot, de ez egy történetfolyamnak a része, és totál értelmezhetetlen egymagában. Amit láttam a sztoriból, az viszont nem ad kedvet arra, hogy megvegyem a többit is. Peacemaker ezúttal nem a Suicide Squad, hanem az ennek teljesen megfelelő Shadow Fighters csapat tagja.

Comixology digital comic book

Már majdnem úgy döntöttem, hogy nem írok a Primavera fesztiválról, elrakom magamnak, mint egy kiemelkedő magán-élményt. Aztán elolvastam Bede összefoglalóját, és nagyon tetszett, hogy a 33 koncertből kb kettő volt közös élményünk a négy napos fesztiválon. Akkor már leírom, hogy nekünk milyen volt.

Nem csak a kiválasztott koncertek, hanem a módszerünk is más volt, a húgommal mi a legtöbb előre kiválasztott vagy véletlenszerűen felfedezett koncertet végig is néztük, szerintem úgy veszi ki a legtöbbet az ember az élményből, ha végigköveti az előadás ívét. Ebből adódóan nem 33-as listám lesz :) Nem is raknám sorba a koncerteket, hanem időrendben szaladjunk végig!

Nulladik nap:

A fesztivál nulladik napjára bárkit ingyen beengednek, illetve a város különböző helyszínein mindenféle programok vannak.
A brutális esőzés ellenére kimerészkedtünk, és rögtön a nulladik nap nekem meg is volt a csúcs élmény: Sky Ferraira albumát már eleve szeretem, élőben még sokkal jobb, rockzenésebb hangzással jöttek a számok, és a csaj meg szerintem igazi sztár. Kínlódott a fülhallgatójával, sajnáltatta magát, mérgelődött a személyzettel, de tényleg imádnivaló volt. Ha 25 évvel fiatalabb lennék, kiraknám a poszterét a falamra.

Utána a Holy Ghost! is remek koncertet adott: az alapvetően elektronikus zene ellenére sok színpadi mozgással, hangszerekkel, jó volt.

Első nap:

Itt már pánikoltunk, hogy végig esni fog, de vállalható volt az idő. Napközben turizmus és gasztro élmények fárasztottak le, de aztán ment a fesztiválozás is. Elsőként a Real Estate koncertre mentünk, amit már nagyon vártam, ehhez képest eléggé vértelen, itt-ott hamis, alacsony energiaszintű koncert volt. A Warpaint koncerten legalább érdekes volt a színpadi kép, meg nagyobb lendülettel adtak elő, bár a számok nem nagyon fogtak meg.

A nagyszínpadokon először Queens of the Stone Age, magabiztos, profi zenészekkel, színpadi, színpadias piálással, jó volt.

Ezután a Sony nagyszínpadon Arcade Fire, ahol nagyon távol voltunk a színpadtól, még a kivetítőket is alig lehetett látni. Ráadásul idegesítőek voltak a folyamatosan ki-be, jobbra-balra mászkáló poharas-cigis részegek. A zene remek volt.

Második nap:

Az Adidas Originals színpadon megnéztük kb 10 másik nézővel egy helyi garage rock átlagegyüttest, aztán (a speciális jegyszerzést igénylő) Hidden Stage zárt színpadhoz is bejutottunk, ahol egy nagyon élvezetes, kis klubos hangulatú Hamilton Leithauser koncertet láttunk, végre az első sorból.

A nagyszínpadon Pixies: nem volt ez rossz.

Harmadik nap:

A Ray-Ban miniszínpadán La Sera nagyon cuki volt, az énekes csaj kijött a közönség közé tombolni meg hatalmas lelkesedéssel próbálták túlzenélni a szomszédos nagyszínpadról hallatszó koncertet.

Következőnek kipróbáltunk a Godspeed You! Black Emperor koncertjét, de 20 perc után javasoltam a menekülést. Jó volt, amit csináltak, de elképesztően tömör, fárasztó drone zene volt ez a hangszórók előtt állva. Ezután brutális zúzás következett a Cloud Nothingstól, amire nem készített fel az előtte otthon hallgatott teljesen más első album. Végre volt erőteljes mosh pit élményem, szerintem hajlott korom ellenére vállalhatóan löktem szanaszét a részeg fiatalokat.

Utána a Nine Inch Nails teljesen profin adta elő a számokat, füsttel, fényekkel, és az öreg korára egyre inkább kigyúrt, hegyes fülű troll hercegre emlékeztető Reznor formában, de eléggé steril élmény volt.

Még szerencse, mert így átmentünk a Mogwai koncertre, ami viszont fantasztikus volt. Brutális zúzás, elképesztően jó számok, minden beleadva, szórakoztatóan elnyújtott zajos befejezéssel.

Megyünk jövőre is. Ha esik, ha fúj!

Cippo művésznőtől inspirálódva regisztráltam a The 24 Hour Project szombati eseményére: 24 óra alatt készültek ezek a fotók Hong Kongban. Próbáltam kerülni a szokásos témáimat (kaja!) és a városra, emberekre figyelni inkább. Én rettenetesen élveztem a folyamatot, jó volt vadászni az utcákon.

Hajnali kör:

Reggel 9-től futás majd séta:

És a végére egy esti kör:

Ebben az évben is sikerült végignézni a főbb díjakra jelölt filmeket, szaladjunk végig a listán!

American Hustle
Ez a film az egyetlen könnyedebb, fogyasztható, szórakoztató film a listán. A család is meg bírta nézni, ami ebben az évben nem jellemző a jelölt filmekre. Kábé ennyi is, Christian Bale gusztustalan pocakot növeszt, míg a másik filmben Matthew McConaughey csonttá soványodik, erre mennek rá a férfi színészek az arany szoborért. Stílus, rengeteg kedvelhető színész, nem nagy mélység, én nem látok ebben Oscart.

Nebraska
Ez a fekete-fehérre szűrőzött film talán az apa-fiú kapcsolatról, talán Amerika közepéről szól, én végülis megkedveltem. Rendezője, Alexander Payne a Sideways és a Descendants kapcsán is bejött nekem, én ezt a filmet nem érzem annyira erősnek, esetleg Bruce Dern a korára való tekintettel kaphat Oscart - áh, nem, McConaughey éve van.

Captain Phillips
Ez engem egyáltalán nem érdekelt, tologattam is sokáig, végül egy repülőút során néztem meg a kis beépített képernyőn. Ehhez képest egészen jól szórakoztam. Valós történetből készült - ebben az évben öt valóság alapú film van a listán, ennek biztos van valami oka, zeitgeist! A készítők megpróbálták a kalózok motivációját is bemutatni, de azért lehetett rendesen utálni őket. Fekete-fehér témában húzzunk Oscaros párhuzamot: A 12 Years a Slave filmben a gonosz fehérek ütik-verik a fekete rabszolgákat, itt meg a gonosz szomáliai kalózok a fehér kapitányt. A Nebraska meg fekete-fehér.

Philomena
Röviden is el lehetne intézni, hogy ez nem az én filmem, de azért Judi Dench tényleg nagy színésznő, és a brutálisan rossz magyar szinkron ellenére lehetett élvezni az egyszerű asszonyt megformáló játékát.

Dallas Buyers Club
Istenem, de szarul néz ki ebben McConaughey és Jared Leto is! Kerültem a filmet, gondoltam, hogy nem egy vígjáték az AIDS témában, de ehhez képest végig lekötött és sikerült elfelejtenem, hogy filmet nézek. Vajon egy pár kilóval több hiteltelenné tette volna a figurát? Az egyetlen gondom, hogy most nekem McConaughey a True Detective sorozattal van az agyamban, nehéz elválasztani attól a figurától.

Gravity
Ezt is repülőmoziban néztem, a pici képernyőn, pedig ez nagy, 3D vászonra készült. Szerintem habkönnyű látványfilm, a színészi alakításokról szerintem értelmetlen beszélni, nem volt itt semmi.

Her
Erre nagyon számítottam, hogy tetszeni fog, főleg Spike Jonze rendezése miatt, aztán annyira mégsem tetszett. Joaquin Phoenix brutál bajusza és a hónaljig húzott nadrág irritált végig, a sztorit sem tudtam feldolgozni teljesen magamban. Gyönyörűen fényképezett darab, jó az alapötlet, de akkor sem nekem való. Amy Adams is kettő Oscaros filmben van ebben az évben - a másikban szép!

12 Years a Slave
A könyvet már olvastam, nagy meglepetésemre igazán tetszett, de a filmet úgy végignézni, hogy pontosan tudom a kínlódásokat előre, nagyon nehéz volt. Szörnyű a rabszolgasors, szörnyűek az emberek, a könyvben Solomon elsősorban a társadalmat és nem az egyéneket okolja ezért. A filmben a vörös szakállú Fassbendert azért személyesen is lehet gyűlölni. Hollywood persze nem bírta ki, hogy ne rakjon több szexet és akciót a sztoriba. Kicsit hiányzott nekem Solomon narrációja a könyvből.

The Wolf of Wall Street
Ez mekkora kínlódás volt nekem, vagy 5x néztem az időre, hogy még mennyi van ebből az öncélú ökörködésből. Scorsese meg DiCaprio meg valós történet, de szerintem egy komolytalan de nem vicces, hosszadalmas filmes maszturbáció volt. Eeh.

Blue Jasmine
Woody Allen botrányai valahogy megmérgezik a témát. de a film maga jól megcsinált, erős, de szörnyen kiábrándító. Egyszer ezt még újra fogom nézni.

August: Osage County
Aaah, na ez aztán nem nekem való. Tele a “női” filmek eszközeivel, rákos anya, top színésznők, akik üvöltve sírhatnak és lehetnek csúnyák az Oscarért. Nem mondom, hogy teljesen értéktelen a dolog, például átjön, hogy hogyan alakul ki az agresszív, túlságosan szigorú nő a családi hagyományok és a nehéz sors kereszteződésében, talán az eredeti színdarab elviselhetőbb lenne.

Végigcsináltam, yeah! Minden évben úgy érzem, hogy megérte megnézni ezt a tizenegynéhány filmet, amit magamtól nem választanék ki. Elgondolkodok, átérzek, megváltozok tőlük kicsit. Összességében én nem érzem, hogy filmekben jó év lett volna, de majd jövőre, ugyanitt!

Barcelona, május 22-25: megvolt a Picasso múzeum, Gaudí épületek, fogyasztottunk tapast, paellát, ittunk tinto de veranot, de inkább a Primavera Sound fesztivál koncertélményeket osztanám meg veletek.

Helyszín:
A Parc del Fórum a tengerparton ideális, sőt idillikus helyszín lenne fesztiválra, ha nem fújna az orkán időnként a tenger felől. A legtöbb problémánk a hőmérséklet menedzsmenttel volt: a leégés és a megfagyás között ingáztunk négy napon át. Azért a tengerparti park-fesztivál tényleg látványos, impresszív élmény. 8-10 színpad között lehetett mozogni, ebből a Primavera színpadon elég bugos volt a hangosítás, de összességében jól működött a helyszín. A büfék kínálata elég vacak volt, plusz a Heineken szponzorálta az italokat, és a sört nem kedvelő tesómmal emiatt hiányoltuk a sangriás-tintós-boros standokat, de végül Jack Daniels+kóla long drink vonalon találtunk megoldást.

Koncertek, nulladik nap:
A nulladik nap nekem váratlan, kellemes meglepetés volt, négy ingyenesen látogatható koncertet láttunk. "Dry run" alapon bejártuk a helyszínt is, így az első nap már hatékonyan tudtunk navigálni. A koncertek közül a Guards unalmas nyálzenének tűnt nekem, a Vaccines vállalható rockzenét mutatott, viszont a Bots és a Delorean is nagyon bejött. A Delorean sampler-operátora hatalmas lendülettel pattogott, rázta a billentyűzetállványt, teljesen eladta az elektronikus alapokat, aztán meg az énekes-basszusgitáros játéka is bejött. Egyedül azt nem tudtam eldönteni, hogy milyen nyelven énekel, szerintem kevert bele spanyolt is.

Első nap

Az első rendes napra jó előre érkeztünk, aggódtam, hogy hosszú lesz a sor a napijegy karszalagra váltására, ehhez képest néhány perc alatt bejutottunk. Részletes projekttervvel érkeztünk, melyik koncertek milyen helyszínen, hol van idő tankolni, mikor van idő rendes kajára. Csodálkoztunk, hogy milyen sok és tiszta WC van - néhány óra múlva már folyt a húgytenger a piszoárokból, és beállt a fesztiválok normális higiéniája. A Wild Nothing koncertjével kezdtünk a Heineken színpadon, arra emlékszem, hogy OK volt, semmi különös.

Kedvenc énekesnőm, Neko Case volt a következő célpont. Mikor odaértünk, a Primavera színpadon szerelgette a cuccait, és szomorúan vettem tudomásul, hogy ő is megöregedett. A lenőtt vörös sörény alján ősz villant, béna farmer, amit húzkodott magán, meg melegítőfelső volt a színpadi ruha. Beindult a zene, a százhatvanszor meghallgatott kedvenc számok, és azt vettem észre, hogy egy istennő van a színpadon. Annyira profi volt Neko, hogy még a szél is pont ideális irányból fújta a lobogó vörös sörényt. Imádtam az egész koncertet, remek volt a zene, kedvesek a zenészek, és ilyen közelről láttam a kedvenc énekesnőm!

A következő célpont a Tame Impala volt, akik a nagy színpadot kapták, és akkora tömeg volt, hogy épp hogy odafértünk a szélére.

A fiatalos Tame Impala után visszamentünk a nyugger Primavera színpadra, ahol a Dinosaur Jr. énekese lobogtatta az ősz hajszálakat. Viszont igazán fiatalosan zúztak, volt egy csomó kedvenc számom, brutális lendület, új dal is, meg vicces Cure feldolgozás, ami szintén nagy shreddingbe fordult.

Ezután különváltunk, én az ősz arcszőr irányba mentem tovább, Bob Mould is abszolút hozta a Dinosaur tempóját. Sok kedvenc szám, remek hangulat, ez már a kisebb ATP színpadon, ahol sikerült egész közel mennem, instagrammozható fotó is készült. Tényleg nagyon rám lett tervezve a koncertkínálat a kilencvenes évek és az új, feltörekvő előadók ideális elegyével.

A Grizzly Bear helyett inkább ettünk-ittunk, talán akkor volt a Churros-körünk? Cukor cukor cukor!

A Death Grips volt a következő koncertünk, ezt közösen néztük, egészen közelről, pogózással, mindennel. Teljesen hipnotikus volt a zene is meg a fekete, brutálisan vékony és izmos rapper vagy énekes. Nagyon felpörögtünk rajtuk. Az albumukat ritkán tudom végighallgatni, de élőben fantasztikus sötét és energikus élmény volt. Spoiler: a nyugdíjas rapperek utolsó nap (Wu-tang) vacakok voltak ehhez képest.

Belenéztünk a végén a Four Tet koncertbe, de halk is volt, meg alacsony intenzitású a Death Grips után.

Második nap

A nulladik nappal ez már a harmadik bulizós napunk volt, és rövidebbre vettük a programot. Nyitásnak egy korai Kurt Vile koncert jutott, és szerintem ideális, laza indítás volt. Jó számok voltak, meg talán lendület is akadt, de talán egy kisebb helyszín jobban passzolt volna ehhez a zenéhez. A végén meglepetésszerűen előkerült egy szaxofon, amit hosszú percekig szerelgetett, előkészített az egyik gitáros, aztán persze csak zajt fújt belőle a koncertvégi zúzáshoz.

A következő előadó, Daughn Gibson volt akire felfigyeltem a Primavera Sound programban, gyakorlatilag ez csinált kedvet az utazáshoz. Ehhez képest elég vacakra sikerült a koncert. Eleve csak 35 percet zenéltek, egyetlen ilyen rövid koncert az egész fesztivál alatt szerintem. Az erősen hangmintákra épülő zene teljesen jól ment a Delorean meg a Death Grips koncerten, de itt csak lustának tűnt. A gitáros próbált valami élő hangulatot belevinni, de én kevésnek találtam. Daughn meg valamiért végig idegesítő arckifejezéseket vágott, az idétlen grimaszt legszívesebben egy állcsúcsra irányított ütéssel távolítottam volna el. A lemezeket ezentúl is kedvelem, de élőben no go.

Szerencsére a következő koncert a nyugdíjas színpadon nagyon jól sikerült. A Breeders egy az egyben előadta a legsikeresebb albumukat, a Last Splash-t, imádtam a számokat, aranyosak voltak a mamik a színpadon, a néhány műszaki hiba sem rontott az élményen. Pattogtam mint az őrült a Cannonball meg Divine Hammer számokon.

Harmadik nap

Kipihenve, újult lendülettel érkeztünk az utolsó napra. Bemelegítésnek belehallgattunk a Mount Eerie koncertbe, de nagyon áthallatszott a szomszédos színpadról a zene, és jobbnak is tűnt, ezért átvonultunk az Adam Green & Binki Shapiro előadásra, ami vidám hangulatú zene és performansz volt. Adam Green végigbohóckodta az egészet, és pár szám tetszett is.

Következőnek a The Sea and Cake koncertet választottuk, és milyen jó döntés volt. A bohóc Adam Green után különösen feltűnő volt, hogy a zenészek itt szinte egyáltalán nem néztek, szóltak a közönséghez, valami hihetetlen komolysággal foglalkoztak a hangszerekkel meg a zenével. Csodálatos volt a zene, Archer Prewitt gitárjátéka, és itt szemmel és aggyal is követni kellett az előadást, nem csak füllel.

Ennyi komolyság után ránkfért Mac DeMarco koncertje, a totálisan laza, gyakran hamis, de nagyon lendületes zenéjükkel és a fesztivál-best színpadi idétlenségükkel teljesen megnyertek bennünket. A Viceroy számra nagyon rápörgött a közönség, dobálták a címadó cigit a színpadra, hatalmas őrültködés volt. Eddig is bírtam az albumokat, sajnálom, hogy nem mentem el a budapesti koncertjükre, legközelebb nem hagyom ki!

A Meat Puppets volt az én következő választásom, akik a last.fm számlálója szerint a leghallgatottabb előadóm. Hát egyrészt nem szépen öregedtek a testvérek, másrészt a legutóbbi három albumról nem nagyon voltak számok, pedig ezeket vártam volna. Inkább régebbi számokat húztak elő, játszottak belőlük 1-2 percet, majd minden átfordult ilyen eszetlen, nehezen élvezhető jammezésbe. Érdekes volt látni őket élőben, és tudom, hogy nem szoktak ilyen best-of válogatást előadni, meg a közönség kiszolgálásával foglalkozni, de azért valami fogyaszthatóbb nekem jobban bejött volna.

Volt három-négy koncert, amit nem tudtam kivárni, de nem vagyok telhetetlen - ez a négy nap nekem hatalmas élmény volt, remélem jövőre is ennyire izgalmas kínálattal jön a Primavera Sound, én meg majd jobban készülök valami brutális széldzsekivel.